bezár
 

film

2020. 09. 24.
Öt ország rektori konferenciája sürgeti a kormányt, hogy állítsa vissza az SZFE autonómiáját
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Öt ország rektori konferenciája sürgeti a kormányt, hogy állítsa vissza az SZFE autonómiáját "A cseh, a német, a lengyel, a szlovén és az osztrák rektori konferenciák közös nyilatkozatban vállalnak szolidaritást a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóival és lemondott vezetőivel" - olvasható a 444.hu-n.

Meglátásuk szerint a CEU kikényszerített költözése és a Magyar Tudományos Akadémia autonómiájának tavalyi elvétele után az egyetem irányítói jogköreinek átruházása a kormány által kijelölt kuratóriumra újabb lépés a kritikai hangok elnémítása felé, a művészet, a kultúra és a tudomány függetlenségének korlátozásával.

A közlemény a 2018-ban aláírt Bécsi Nyilatkozatra hivatkozik, amelyben tíz közép-európai rektori konferencia, vagyis az adott országok egyetemeit összefogó legtekintélyesebb fórumok kinyilvánították elkötelezettségüket az akadémiai szabadság és az intézményi autonómia iránt, amelyeket a felsőoktatás fejlődésének alapfeltételeként értelmeznek.

Véleményük szerint az autonóm egyetemek létfontosságú alkotóelemei a demokratikus társadalmaknak, mivel a szabad diskurzus tereiként szolgálnak aktuális szociális és politikai kérdések alakulását illetően. 

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

Beszélgetés filmről és traumáról
Nemes László Árva című filmjéről
film

Közönség- és művészfilmek a Vertigo Filmhét műsorán
Christopher Nolan: Odüsszeia

Más művészeti ágakról

Külföldön Sikeres Magyar Művészek

Matematikai Kutatóintézet volt főigazgatója lett az HUN-REN elnöke
A 2026-os Könyvfesztivál második napjáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés