bezár
 

art&design

2020. 10. 13.
Elmarad idén a Vörösmarty téri karácsonyi vásár
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Elmarad idén a Vörösmarty téri karácsonyi vásár A koronavírus-járvány miatt elmarad idén a Vörösmarty téri karácsonyi vásár, amely helyett a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ (BFTK) kampányt indít a hazai kézművesek támogatására.

A koronavírus-járvány az egészségügyi szakemberek előzetes becslései és a kormányzati nyilatkozatok szerint az adventi időszakban, azaz várhatóan november végén és decemberben fog tetőzni. A BFTK vezetése ezért - a fővárosi operatív törzs iránymutatását is figyelembe véve - úgy döntött, hogy az idei Vörösmarty téri karácsonyi vásár a járványhelyzet miatt nem kerül megrendezésre.

A BFTK igyekszik támogatni a hazai kézműveseket a kialakult nehéz helyzetben, ezért a megsegítésükre kampányt tervez, amelynek keretében arra kérik a lakosságot, hogy az idei ünnepekre is kézműves termékeket vásároljanak és ajándékozzanak.A társaság ügyvezetője, Faix Csaba továbbá hangsúlyozta, hogy a vásárra jelentkező kézművesek és iparművészek többsége rendelkezik webshoppal, ahol a vásárlók online ki tudják választani az ajándékaikat, ezzel is támogatva a magyar kézműves- és kreatív ipart.

A főváros turisztikai cége további csatlakozókat, cégeket vár a kezdeményezéshez, hiszen ennek a szolgáltatói szektornak a húsvéti és a karácsonyi időszak a fő bevételi forrása - áll a közleményben.

Kép forrása: Pavlics Vendel

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Lugosi LUGO László utánkövetése – elhangzott az emléktábla avatásán
Az antropomorf jelleg mint animációs karaktertipológiai megközelítés
„Határtalan Design”/ Design Without Borders a FUGÁban

Más művészeti ágakról

A 14. Frankofón Filmnapokról
Interjú Wéber Kristóffal a klasszikus művészetekről és a Keringőről
kabai lóránt el sem kezdett versek kötetbemutató és kiállításmegnyitó Miskolcon
Szálinger Balázs volt a Költőim sorozat vendége


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés