bezár
 

art&design

2020. 11. 06.
Beat ünnep - Kőbányai János fotókiállítása a Műcsarnokban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Beat ünnep - Kőbányai János fotókiállítása a Műcsarnokban A hetvenes-nyolcvanas évek magyarországi könnyűzenei szcénáját követi nyomon a beatnemzedék továbbélésétől a Beatrice-korszakon át a korai punk és alternatív klubkoncertek kiábrándultabb világáig Kőbányai János „Beat ünnep" című fotókiállítása, amely péntektől látható a Műcsarnokban.

Kőbányai János író, szerkesztő, fotográfus bő másfél évtizeden át követte kamerájával a magyar beat és rock világ ikonjait és közönségüket. Most nyíló kiállítása az 1970-es és 1980-as években készült mintegy tízezer fotóból nyújt válogatást, megidézve a tabáni koncertek hangulatát éppúgy, mint a Beatrice együttes, a csöves és a korai punk nemzedék színrelépését. Az extázist sugárzó vagy líraibb hangszerelésű fotográfiák jelentős része eddig ismeretlen volt a szélesebb közönség előtt - áll a Műcsarnok által az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményben.

Mint a szervezők hangsúlyozzák, Kőbányai János nemcsak roppant termékeny alkotó, de életműve felettébb szerteágazó is. Mintegy ötven önálló és szerkesztett kötetet, valamint sok száz egyéb írásművet (esszét, novellát, interjút, szociográfiát, publicisztikát, forgatókönyvet) jegyez, fotóiból kiállítások nyíltak, filmeket rendezett. 1988 óta a Múlt és Jövő zsidó kulturális folyóirat főszerkesztője és "motorja", emellett könyvkiadással is foglalkozik.

Az ELTE-n jogot végzett, később a jeruzsálemi Héber Egyetemen zsidó történelemből doktorált. Egyetemista éveitől kezdve publikál, a hetvenes években főként szociográfiákat jelentetett meg fiatal munkásokról, a szocialista nagyvállalatok embertelen struktúrájáról és a társadalom peremén élő csellengőkről. Legnagyobb feltűnést keltő esszéi az ifjúsági ellenkultúra mibenlétéről, a magyarországi beat, csöves és punk jelenség értelmezéséről szóltak. Riporterként fényképezőgéppel járta a koncertek helyszíneit, és több mint tízezer fotót készített a zenekarokról és közönségükről.

A Műcsarnokban bemutatott mintegy 200 fotó Kőbányai szociológiai írásaiban gyakran felbukkanó „beat-ünnep" és „beat-ünnep vége" fogalompárra fókuszál. Megjeleníti a beatnemzedék továbbélését, így a Kőbányai által „magyar Woodstocknak" tartott, május 1-jei tabáni koncertek ünnepi jellegét kidomborító, a zene felszabadító hatását olykor eksztázisban megélő sztárokat és rajongóikat, illetve a beat-ünnep végét jelző Beatrice-korszak, a csöves jelenség, valamint a korai punk és alternatív klubkoncertek kiábrándultabb világát.

Bár mindkét jelenségnek megvolt a nyugati előzménye, nálunk mégis sajátosan magyar jellegzetességeket öltött, nemcsak külsőségeiben, de abban is, hogy az idősebb generációval szembeni lázadásba a szocialista rendszer ifjúságpolitikájával szembeni elégedetlenség keveredett - idézi fel a közlemény.

Magyarországon a beat és később a rock- és punkkultúra jó része a tűrt és tiltott kategóriák határmezsgyéjén mozgott; ez a szemlélet lehetetlenítette el a Beatricét, illetve vezetett számos punk- és alternatív koncert (sőt zenekar) betiltásához, egyes előadók bebörtönzéséhez a nyolcvanas években. Kőbányai János felvételei ekként a zenetörténeti dokumentáción túl a késő Kádár-korról is látleletet nyújtanak - hangsúlyozzák a szervezők.

A Rockenbauer Zoltán által rendezett kiállítás 2021. január 3-ig látogatható a Műcsarnokban.

 

Fotó: port.hu

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

art&design

Nagyívű nemzetközi kiállítás nyílik a Deák17 Galériában
Megnyitószöveg Borbély Zita Egy komposzt mintázatai című kiállításához
art&design

Koleszár Stella kiállítása a Kis Présházban (1111 Budapest, Bartók Béla út 44.)
„Határtalan Design”/ Design Without Borders a FUGÁban

Más művészeti ágakról

Paweł Pawlak: Ancsa, avagy vázlatok tüsszögő svájcisapkával, Pagony, 2024
Jeanne Herry: Az arcuk mindig előttem lesz
Händel: Alcina. Marc Minkowski felvétele


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés