bezár
 

art&design

2020. 11. 21.
Kihirdették a Vásárhelyi Őszi Tárlat díjazottjait
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Kihirdették a Vásárhelyi Őszi Tárlat díjazottjait Kotormán Norbert szobrászművész kapja idén a Tornyai-plakettet, a Vásárhelyi Őszi Tárlat fődíját, a kiállítást a járványügyi korlátozások feloldása után láthatja majd a közönség az Alföldi Galériában – tájékoztatta a szervező hódmezővásárhelyi múzeum szombaton az MTI-t.

Rendhagyó módon, október első vasárnapja helyett az ősz végén, november 22-én nyílt volna meg Magyarország legnagyobb múltra visszatekintő kortárs képzőművészeti kiállítása, a 67. Vásárhelyi Őszi Tárlat, amelyen 154 művész 214 alkotása szerepel.

A tárlat anyagát a muzeális intézményekre vonatkozó járványügyi korlátozások feloldását követően láthatja majd ingyenesen a közönség, a tervek szerint március 28-ig. A díjátadó ünnepséget is egy későbbi időpontban tartják, az elismerésekről azonban már a tárlat anyagának összeállítása során döntött a zsűri.

A 67. Vásárhelyi Őszi Tárlat fődíját, a Tornyai-plakettet a Hódmezővásárhelyen élő és alkotó Kotormán Norbert szobrászművész nyerte el, aki több mint negyedszázada rendszeres kiállítója a tárlatoknak, ahol rendszeresen díjazták is munkásságát. Képiró Ágnes kurátor szerint Kotormán Norbertnek a tárlaton szereplő Bögöly című munkája egy "nagyon kortárs" plasztika. A fehér laminált akrilból készült, különlegesen kidolgozott, méretarányos ló ugyanis csupán a posztamense az állat ágyékán parazitaként megbúvó "csípős légynek" – erre utal a mű alcíme is: Parazita posztamentum. Az alkotás további egyediségét az adja, hogy a statikailag tökéletesen álló munka egy pontján a falhoz támaszkodik, így mélydomborműként is értelmezhető.

A kiállítás életműdíját a tárlatok hű és kimagasló kvalitású alkotójának, Tenk László festőművésznek ítélte oda a zsűri, míg Hódmezővásárhely és a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) Rudnay Gyula Művészeti Ösztöndíját Kotomán Ábel szobrászművész érdemelte ki. Az MMA Képzőművészeti Tagozatának díját Sulyok Gabriella grafikusművész veheti majd át. Endre Béla mesterdíjában a vásárhelyi tárlaton először kiállító, a hazai képzőművészeti élet meghatározó egyénisége, Bukta Imre részesül, a Galyasi Miklós-díjat Ágnes von Uray festőművész kapja. A Fiatal Festők Nívódíját Szabó Franciska festőművész érdemelte ki.

A kiállítás tervezett megnyitására megjelent egy 148 oldalas, kétnyelvű katalógus, amely azonban csak azután vásárolható meg, ha a tárlat már látogathatóvá vált. Ennek előszavában Nátyi Róbert művészettörténész úgy fogalmazott: az ez évi műegyüttes karakterében eltér a néhány évvel ezelőttiektől. Fokozatosan átalakul a kiállítások alkotóközössége is. Az évente megújuló hajtásokat hozó Vásárhelyi Őszi Tárlat idén is érdekfeszítő látlelet jelenkori képzőművészeti törekvéseinkről, ahol a kultúrakedvelő város jóvoltából esztendőszám adnak találkát képzőművészeink a feltörekvő fiataloktól a középgeneráció elismert, tekintélyes szereplőin és a szakma "kanonizált" nagyságain át.

Fotó: mma.hu

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

art&design

Karanténba zárt vizuális napló Karanténba zárt vizuális napló
Birtalan Zsolt 40 nap (Karantén napló) kiállításáról
art&design

Ördögavatás Ördögavatás
Humán holtterek körbejárása a Pécsi Galériában
art&design

A csönd hangjai A csönd hangjai
Kadosa Kiss József: A művészet rendje – Arte legis
art&design

A hely és a tárgy szimfóniája A hely és a tárgy szimfóniája
Élménybeszámoló a Kiscelli Múzeum „Ragyogj!” című kiállításáról

Más művészeti ágakról

gyerek

Vigyázzatok a szellemtrutymóval! Vigyázzatok a szellemtrutymóval!
Magdalena Hai: Rémálmok kisboltja 1. – A csúf csikipor
Ljudmila Ulickaja: A lélek testéről, Magvető, 2020
Nyitott Műhely, 2020. november 7.
gyerek

Göröngyös úton az önismeret felé Göröngyös úton az önismeret felé
Kertész Erzsi: Göröngyös Úti Iskola 4. – Gáz van!


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés