bezár
 

art&design

2021. 01. 04.
Kiállítás Károlyi Zsigmond és a „monokróm festőosztály” munkáiból
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Kiállítás Károlyi Zsigmond és a „monokróm festőosztály” munkáiból A „Tabula Rasa” című kiállítás a „legendás” monokróm festőosztály történetét mutatja be az osztály tanárainak – Károlyi Zsigmond, Bernát András, Gál András – és a kurzusokat látogató hallgatók – Braun András, Erdélyi Gábor, Gálik András, Havas Bálint, Káldi Kata, Szabó Dezső, Uglár Csaba – válogatott alkotásain keresztül a Godot Kortárs Művészeti Intézetben.

A 90-es évek rendszerváltása a Magyar Képzőművészeti Főiskola szellemiségében is fontos fordulópontot jelentett, hiszen ekkoriban került a főiskola oktatói közé Beke László, Maurer Dóra, Jovánovics György, Károlyi Zsigmond, Klimó Károly, Peternák Miklós és Sugár János. Továbbá, ekkor indította el Károlyi Zsigmond monokróm kurzusát, amely a 19. századi pedagógiai elvekkel szemben a monokróm/radikális festészetet tekintette az új akadémiai gondolkodás alapjának.

Károlyi Zsigmond művészetét az 1970-es évek közepén a (poszt)konceptuális gondolkodás és a festészeti alkotás alapjait megteremtő vizuális folyamatok – képi és valós tér, jelek és tükröződések – kutatása határozta meg, amelyet Bódy Gábor, Czimra Gyula és Erdély Miklós inspirált.

Károlyi festészeti tanulmányait 1971–1976 között végezte a Magyar Képzőművészeti Főiskolán. A művészeti továbbképzésen Sarkantyu Simon lett a mestere. Visszaemlékezései szerint az évzáró kiállításon (1976) a Czimra tematikába illeszkedő festményei mellett először mutatta be a Műterem kipakolás című alkotását. A Bogdány Dénes által dokumentált akció 24 képkockáján Károlyi egy főiskolai műtermet „tisztított” meg a hagyományos alkotás minden eszközétől, mely történet a Magyar Képzőművészeti Főiskolán 14 évvel később tovább folytatódott.

A rendszerváltás idején a művészeti oktatásban bekövetkezett változások hatására újító művésztanárok (Beke László, Maurer Dóra, Jovánovics György, Károlyi Zsigmond, Klimó Károly Peternák Miklós, Sugár János) kerültek a budapesti főiskolára.

A művészetpedagógiát fontosnak tartó Károlyi felismerte a magyar művészeti felsőoktatás korszerűtlenségét, ezért a főiskolán még érvényben lévő 19. században kialakult oktatási elvekkel ellentétben a monokróm / radikális festészetet tekintette az új, akadémiai gondolkodás alapjának. Pedagógiai munkáját összekapcsolva – a saját magát és régi tanítványát, Ősz Gábort* foglalkoztató művészeti kérdésekből kiindulva – monokróm festészeti kurzust indított.

A kiállítás megnyitója a Facebook esemény oldalán követhető. A kiállításról további információk a honlapon olvashatók.
 

Megtekinthető: 2020. január 15 - április 15-ig, keddtől vasárnapig 14 - 18 között a Godot Kortárs Művészeti Intézetben. Fotó: Károlyi Zsigmond: Műterem kipakolás részlet

 

* Ősz Gáborral készült Külföldön Sikeres Magyar Művészek interjúnk itt olvasható. 
nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

Az antropomorf jelleg mint animációs karaktertipológiai megközelítés
art&design

Interjú Révész Emese művészettörténésszel
art&design

Interjú Hegyi Lóránddal

Más művészeti ágakról

Karácsonyozzatok velünk, vagy ússzatok haza az Örkény Stúdióban
irodalom

Fehér Enikő Az analóg ember című könyvének bemutatója


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés