bezár
 

film

2021. 01. 13.
A kultúra támogatásának hiánya miatti tiltakozásként állami kitüntetést utasított vissza Alexander Nanau
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A kultúra támogatásának hiánya miatti tiltakozásként állami kitüntetést utasított vissza Alexander Nanau A román Oscar-nevezés, a Colectiv című dokumentumfilm rendezője, Alexander Nanau visszautasított egy román állami kitüntetést az ellen tiltakozva, hogy a hatóságok nem támogatják kellően a koronavírus-járvány miatt "a csőd szélén" álló kulturális ágazatot.

Nanaunak január 15-én, a román kultúra napja alkalmából kellett volna átvennie a kulturális érdemrend díjat Klaus Iohannis államelnöktől. A rendező kedden közölte, hogy nem veheti át az elismerést, hiszen a román kultúra példa nélküli válságban van, és az alkotók hiába javasoltak többször is megoldásokat a hatóságoknak az ágazat megmentése érdekében, ezek nem valósultak meg. Nanau szerint ilyen körülmények között "cinikus" jelképesen kitüntetni a kultúrát. A rendező nyílt levelében kitért a román filmipar válságára is. Szerinte a hatóságok március óta ezt csak mélyítették tétlenségükkel, így az ágazat intézményei a "klinikai halál" állapotába kerültek. Felhívta a figyelmet arra, hogy egy színház- vagy filmművészeti egyetemet frissen végzett fiatalnak az egyedüli lehetősége jelenleg az elvándorlás.

Mint a román média felidézte, a romániai filmgyártók tavaly év végén elégedetlenségüket fejezték ki, hogy a filmgyártás 2018-ban meghirdetett állami támogatásának kifizetése tavaly elakadt, a hatóságok többszöri ígérete ellenére sem térítették meg a gyártók kiadásainak egy részét, amelyre a törvény szerint jogosultak lett volna.

Románia Nanaunak a 2015-ben kigyulladt bukaresti Colectiv szórakozóhely tragédiájáról készített dokumentumfilmjét nevezte az Oscar-díjra a legjobb nemzetközi film kategóriában.

Fotó: twitter.com

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

BIFF - Beszélgetés forgatókönyvírásról és az egyéni hang megőrzéséről
Alejandro González Iñárritu: Digger
A 83. Nemzetközi Velencei Filmfesztiválról
Nem vagy egyedül cikksorozat - Edward Berger: Egy szerencsejátékos vallomása

Más művészeti ágakról

gyerek

Julia Donaldson és Axel Scheffler Fischer Iván gyerekoperáját is megnézi
gyerek

Az Irány Panama! szerzője 96 éves volt
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 44. számáról
art&design

Raoul Coutard a BIFF-en


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés