bezár
 

zene

2021. 02. 09.
Három év alatt három földrészt hódít meg a megújult Liszt Ferenc Kamarazenekar
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Három év alatt három földrészt hódít meg a megújult Liszt Ferenc Kamarazenekar A klasszikus zenei élet trendalkotójává akar válni az együttes, új zenei nyelvet hoztak létre az arculatuk megújításához – közölte a zenekar a prae.hu művészeti portállal. 

Három turné három földrészen a következő három évben, fellépések világhírű szólistákkal, egy alternatív zenei nyelv megteremtése az arculati megújuláshoz – csak néhány példája annak, mivel kíván a Liszt Ferenc Kamarazenekar a nemzetközi klasszikus zenei élet meghatározó szereplőjévé válni. A zenekar az elmúlt egy évben elismert külföldi és magyar szakértők bevonásával több évre szóló művészeti és üzleti stratégiát alkotott, és immár egy nemzetközi összevetésben is egyedülálló, új arculatban akarja kiérdemelni a hazai és külföldi közönség figyelmét.

Átfogó, a zenekari működés minden elemét érintő, több évre szóló stratégiát készített a Liszt Ferenc Kamarazenekar. A cél, hogy a megújult zenekar néhány éven belül a nemzetközi klasszikus zenei élet trendalkotója legyen – jelentette be sajtótájékoztatóján a zenekar vezetése. Ennek érdekében mind a művészeti munkában, mind márkastratégiájában, mind pedig a márka vizuális megjelenítésében szükség volt változtatásra. A stratégiai tervezést piac- és célcsoportkutatás előzte meg, amely kiterjedt a zenekar működésére, a művészeti tevékenységre és az arculati megjelenésre is; minden fontosabb hazai és külföldi előadóhely és zenekar a vizsgálat tárgya volt, a zenekar hazai és külföldi szakértők bevonásával több mint 6000 előadást, a kamarazenekari repertoárból 200-nál is több zeneszerző művét, valamint közel 100 fesztivált elemzett.

A stratégia központi eleme az új művészeti koncepció, amelyet a világhírű gordonkaművész Várdai István, a Liszt Ferenc Kamarazenekar művészeti igazgatójának neve fémjelez. Cél a zenekar egyedi szakmai profiljának megteremtése, az elérhető legmagasabb művészi színvonal, a stílus és identitás megtartása mellett a lehető legszélesebb közönség bevonzása, a nemzetközi zenei színtéren is jegyzett hangfelvételek rögzítése vendégművészek közreműködésével; emellett a zenekar kiemelt célja, hogy a külföldi ismertség növelésével párhuzamosan a hazánkban és Európában legfoglalkoztatottabb zenekarok közé tartozzanak. “Az új turnéstratégiánkat követve a következő három évben három földrészen is fogunk játszani: Európában, Ázsiában, majd Dél-Amerikában. A dél-amerikai turnénk keretében Vikingúr Olafssonnal lép fel a zenekar” – jelentette be Várdai István művészeti igazgató.

Várdai István az előadásában szót ejtett a zenekar megújult márkájáról és arculatáról is. A zenekar új szlogent választott magának: “a zene öröm veled”. Az új márka kuriózuma a nemzetközi összevetésben is egyedülálló új arculat, amely a „zenevezérelt” és „dinamikus” jelzőt is megkapta; “zenevezéreltsége” abban áll, hogy a zenekar új logója alapvetően egy újra gondolt kottarendszer, a zenekar számára választott logó Bartók Divertimentójának első ütemeit teszi láthatóvá, lényegében egy alternatív zenei nyelv használatával. Ez az új notációs módszer a hagyományos ötvonalas kotta körbeforgatásával jött létre; a Divertimento a zenekari repertoár alapdarabja, művészi hitvallása, ezért választották a logóhoz.

“A koncertek szervezése, a közreműködő művészek, szólisták felkérése, a repertoárban szereplő zenedarabok frissítése és bővítése mind az új céloknak és stratégiának megfelelően történik” – mutatott rá előadásában Tfirst Péter koncertmester. Az új művészeti irányokkal van összhangban az a törekvés is, hogy olyan zenedarabokat játsszon az együttes, amelyekkel korábban még nem találkozhatott a közönség. Ezért született meg tavaly Beethoven op. 47-es, A-dúr hegedű–zongora-szonátájának – polgári nevén a Kreutzer-szonátának – vonószenekari átirata Tfirst Zoltán jóvoltából. “Az átiratok nem csak a Liszt Ferenc Kamarazenekar repertoárját, hanem az egyetemes zenetörténeti gyűjteményt is gazdagítják” – tette hozzá a koncertmester. Március 10-én Ilya Gringolts friss Diabelli-variációk átiratát hallhatja majd a közönség a világhírű hegedűművész közreműködésével.

A zenekar szakmai megújulásának mérföldkövei a nemzetközi hírű magyar vagy külföldi szólistákkal való fellépések is. Velük gyakran “mesterkurzus” formájában dolgozik együtt a zenekar, ami a zenészek szakmai fejlesztésében komoly szerepet játszik. Decemberben így dolgozott együtt a zenekarral Baráti Kristóf hegedűművész, továbbá a nemzetközileg is elismert magyar közreműködők között Tfirst Péter Baráti Emőkét és Takács Nagy Gábort emelte ki. Idén májusban pedig Juliane Banse-t szopránénekest látja vendégül a zenekar.

További információért látogasson el a zenekar honlapjára: lfkz.hu.

Négyzetes kép a leadben: lfkz.hu

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

avagy tudósítás az interpretáció és az improvizáció határvidékérő
Bartók Béla halálának 75. évfordulójára
Interjú Nánási Henrikkel a főzeneigazgatói székig vezető útról, a karmester szerepéről, pályája kettősségeiről

Más művészeti ágakról

színház

Rend a rendetlenségben Rend a rendetlenségben
Ad absurdum – a TRIP Webszínház-előadásáról
gyerek

Középpontban a képregény
Képregénypályázatot hirdet a Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeuma
David France: Isten hozott Csecsenföldön
színház

Arcközelik a színpadon Arcközelik a színpadon
Garaczi László: Végre egy kis csönd - a K:ortárs sorozatában


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés