bezár
 

film

2021. 02. 16.
Öt rendezői interjú érhető el a Japán Filmfesztivál kísérőprogramjai között
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Öt rendezői interjú érhető el a Japán Filmfesztivál kísérőprogramjai között Öt rendezői interjú lesz érhető keddtől a Japán Filmfesztivál kiegészítői programjai közül az eseményt szervező Japán Alapítvány weboldalán.

JFF PLUS Online Japán Filmfesztivált február 26. és március 7. között tartják, az elmúlt évek japán filmterméséből 30 alkotást láthatnak az érdeklődők. A Japán Alapítvány által szervezett esemény ebben az évben az eddigi legnagyobb repertoárt sorakoztatja fel. A programban egyaránt megtalálhatók kritikusok által elismert díjnyertes alkotások és mainstream szórakoztató filmek.

A Japán Alapítvány weboldalán beszélgetés lesz látható Takesi Jasiroval, a Gon, a kis róka című animáció alkotójával. Az animációs film több mint két év alatt készült el, főhőse pedig váltogatja róka és embergyermek alakját; a megható film egy régi japán gyerekmesén alapul. A beszélgetésen a japán animációs rendező egyebek mellett a stop-motion technika rejtelmeibe avatja be a nézőket.

Megszólal a kortárs japán filmművészet egyik legígéretesebb alakja, Suicsi Okita. Az interjúból kiderül egyebek mellett, hogy a rendező életében a legnagyobb áttörést eddig a Yonosuke története hozta, a Nézzük meg a vízesést! című vígjáték forgatókönyvébe pedig a szereplők saját életéből is illesztettek részleteket.

Kazuhiro Szoda rendezőtől a Béke című fim lesz látható, amely a Hongkongi Nemzetközi Filmfesztivál Legjobb Dokumentumfilm díját nyerte el. A japán rendező az alkotói folyamatba ad betekintést.

Rikija Imaizumi az Iszaka Kotaro regénye alapján készült Kis éji zene rendezője az irodalmi adaptáció lehetőségeit fejtegeti, míg Kazuja Siraisi az Egy éjszaka című megrázó filmjének elkészítéséről beszél és olyan kérdéseket feszeget, hogy etikus-e bűncselekményt elkövetni, ha azzal nem ártani akarunk, hanem családtagjainkat akarjuk vele megmenteni.

Február 26. és március 7. között, a fesztivál ideje alatt a https://watch.jff.jpf.go.jp weboldalon minden nap három film lesz elérhető 24 órán keresztül választható magyar vagy angol felirattal. A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött, amit az alábbi oldalon tehetnek meg az érdeklődők: https://watch.jff.jpf.go.jp/signup.html.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Jeanne Herry: Az arcuk mindig előttem lesz
Jonathan Glazer: Érdekvédelmi terület
Interjú Vermes Dorkával az Árni című első nagyjátékfilmjéről
Az idei Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztiválról

Más művészeti ágakról

gyerek

Kabóca Bábszínház: Dödölle
Interjú Wéber Kristóffal a klasszikus művészetekről és a Keringőről
kabai lóránt el sem kezdett versek kötetbemutató és kiállításmegnyitó Miskolcon
Szálinger Balázs volt a Költőim sorozat vendége


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés