bezár
 

film

2021. 03. 17.
SZFE: Európai egyetemek menthetik meg a hallgatók diplomáit
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
SZFE: Európai egyetemek menthetik meg a hallgatók diplomáit A Színház- és Filmművészeti Egyetem százötven hallgatójának már biztosan nem kell lemondania képzéséről és diplomájáról akkor sem, ha az intézmény átalakításának módja miatt nem kívánja az SZFE-n befejezni tanulmányait.

A továbbiakban a Freeszfe Egyesület közleményét közöljük.

"A Színház- és Filmművészeti Egyetem százötven hallgatójának már biztosan nem kell lemondania képzéséről és diplomájáról akkor sem, ha az intézmény átalakításának módja miatt nem kívánja az SZFE-n befejezni tanulmányait. Öt európai egyetem veheti át őket formálisan – elismerik eddig megszerzett kreditjeiket és a mestereikkel folytatott további munkát is. Egy belső felmérés alapján még ennél is többen élnének a lehetőséggel, ezért továbbra is folynak tárgyalások más egyetemekkel.

Hónapok óta dolgozunk az Emergency Exit névre keresztelt diplomamentő programon, melynek keretein belül eddig öt európai egyetemmel – köztük a salzburgi zeneművészeti egyetem (Universitat Mozarteum), a ludwigsburgi előadóművészeti egyetem (Akademie für Darstellende Kunst Baden-Württemberg), a varsói színművészeti egyetem és annak kihelyezett bialystok-i bábtanszaka (Akademia Teatralna im. Aleksandra Zelwerowicza), valamint a svájci színiakadémia (Accademia Teatro Dimitri) – sikerült megállapodnunk, tizennégy SZFE-s osztály átvételéről. Az egyéni hallgatói szerződések aláírási procedúrája folyamatban van, így egyelőre nem lehet tudni az átjelentkező hallgatók pontos számát.

A különböző egyetemeken más-más konstrukciók valósulnak meg, a program célja azonban egységes: menekülőutat teremteni azoknak a hallgatóknak, akik az intézmény modellváltása és annak körülményei miatt nem látják biztosítottnak a tanszabadság és az autonóm alkotómunka feltételeit az SZFE-n. Többnyire speciális jogviszonyt ajánlanak a hallgatóknak az egyetemek: az akkreditált képzést nem folytató Freeszfe Egyesületet, mint oktatási jellegű tevékenységet végző partnerintézményt tartják számon, az itt teljesített kurzusokat és vizsgákat kreditek formájában elismerik. A vizsgafilmeket, vizsgaelőadásokat, szakdolgozatokat – tehát a képzések eredményeit – többnyire a partneregyetemek képviselőivel közösen értékeli majd a Freeszfe Egyesület oktatói gárdája. Az említett osztályok többsége már a tavaszi szemesztertől az Emergency Exit programban folytatja. Közel hetven vidéki és határon túli hallgató elszállásolása a tavaszi szemeszter idejére a Közép-európai Egyetem (CEU) jóvoltából lett megoldva.

A járványügyi helyzet súlyosbodásával az egyesület digitális munkarendre állt át: a kurzusokat online tartjuk, a projekteket fizikai kontaktus nélkül fejlesztjük. A korlátozások feloldásakor az ideiglenesen felajánlott próba- és műtermekbe, valamint magánlakásokba térünk vissza – a bázist jelentő épületet továbbra is keressük. Az egyetemfoglalás idején és azóta befolyt adományokat a tevékenység megvalósításához szükséges épület- és eszközbérlésre, vizsgamunkák költségeire fordítjuk. Az oktatók bérezése és a hallgatói szociális juttatások, ösztöndíjak abban az esetben kerülhetnek majd kiosztásra, amennyiben az egyesület bevételei és a pártolói tagság támogatása ezt lehetővé teszik."

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

A 74. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál
A legkülönbözőbb természetű titkok a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon
Beszélgetés Hevér Dániel rendezővel és Kertész Zsanett forgatókönyvíróval a Valami madarak című filmjükről
Hayao Miyazaki: A fiú és a szürke gém

Más művészeti ágakról

Szálinger Balázs volt a Költőim sorozat vendége
art&design

Kiállításkritika A kétely felfüggesztéséről
A Corvina Kiadó Plautus: Hét komédia című kötetéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés