bezár
 

art&design

2021. 04. 13.
Benkő Imre kapta az idei Fotóriporteri Életműdíjat
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Benkő Imre kapta az idei Fotóriporteri Életműdíjat Benkő Imre fotográfus nyerte el 2021-ben a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ által alapított Fotóriporteri Életműdíjat.

A Fotóriporteri Életműdíjat 2018-ban alapította a Capa Központ a Magyar Újságírók Országos Szövetsége Fotóriporteri Szakosztályának szakmai partnerségével - közölte az intézmény hétfőn a MTI-vel.

A díj kuratóriumának tagjai - Bánkuti András, Horváth M. Judit, Keleti Éva, Kőrösi Orsolya, Móricz-Sabján Simon és Szigeti Tamás - ebben az évben a virtuális térben találkoztak és szavaztak; Benkő Imre a kuratórium egyhangú döntése alapján kapta meg a Fotóriporteri Életműdíjat.

Benkő Imre 1943-ban született Kispesten. 1968-tól tizennyolc éven át dolgozott az MTI fotóriportereként, 1986 és 1990 között a Képes 7, majd 1992-ben az Európa Magazin főmunkatársa. Szabadfoglalkozásúként a párizsi Wostok Press fotóügynökségnek, a Griff, a Vasárnap és a HVG lapoknak dolgozott.

Számos egyéni és csoportos kiállítás, album és díj fűződik a nevéhez. Balázs Béla-díjas kiváló művész, Prima Primissima díjas alkotó.

"A kuratórium Benkő Imre képeit a hazai kortárs fotográfia egyik legfontosabb dokumentarista életművének tartja. Az általa készített fotográfiák a magyar fotóművészet csúcsán helyezkednek el, megkerülhetetlenek és összetéveszthetetlenek. Emberközpontú, következetes, egyéni formanyelvvel rendelkező alkotó, akinek fotóesszéi immár sok évtizedet bemutató hiteles és mély kordokumentumok. A szakma egyik példaképévé emeli őt a fotográfia iránti alázata, rendkívüli kitartása, a témái iránti mély elkötelezettsége" - idézi a méltatást a Capa Központ közleménye.

Benkő Imrének a járványhelyzet alakulása miatt egy későbbi időpontban adják át a Fotóriporteri Életműdíjat.

 

 

Benkő Imre munkásságáról a Capa központ oldalán tájékozódhatnak.

 

                                                                           

 Fotó: Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ/Benkő Imre

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Závorszky-Simon Márton képei a Vízivárosi Galériában
art&design

Under the Skin – Huminilowicz Vanda egyéni kiállítása a Keletben

Más művészeti ágakról

Nils Frahm: Day
Karácsonyozzatok velünk, vagy ússzatok haza az Örkény Stúdióban
Händel: Alcina. Marc Minkowski felvétele
A Corvina Kiadó Plautus: Hét komédia című kötetéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés