Windhager Ákos művelődéstörténész Mihalovich Ödön (1842-1929) életművét vizsgáló doktori értekezését 2010-ben zárta le, az akkori anyagot nagymonográfiává fejlesztette, így a kiadvány az életúton keresztül az egyes zeneművek elemző leírását és azok fogadtatását is tartalmazza.

Mihalovich Ödön 1842. szeptember 13-án született horvát-magyar főnemesi családban. Mosonyi Mihálytól és Liszt Ferenctől a zeneszerzés fortélyain kívül a tanítványokkal való bánásmódot is elsajátította. Amikor 1863-ban hallotta Wagner első pesti hangversenyét, eldöntötte, hogy zeneszerző lesz. Hatása alól sosem került ki, mégis Liszt Ferencet tartotta igazi mesterének. Életében jelentős fordulatot hozott, amikor 1870-ben hazatelepült Magyarországra.

Az első jelentős sikereit dalszerzőként aratta. Ezzel párhuzamosan látott neki magyar (eleinte csak magyarországi) szimfonikus zenekari irodalmat írni, amely korábban csak csírájában létezett. Mosonyit követően ő írta az első sikeres magyar szimfonikus költeményeket, (pl. A sellő, a Boszorkányéj, a Faust fantázia).

Életművének csúcspontja volt a Toldi szerelme című opera, amelyben lírai ízlését Wagner stílusával ötvözi. A zenemű politikai áthallását már a korabeli kritikusok is érzékelték. Mihalovich Ödön 1903-ban a nagy közönségsikert arató IV. szimfónia bemutatója után vonult vissza.

Mihalovich Ödön a magyar zenei intézményrendszer egyik megteremtője volt. 1881-ben nevezték ki a magyar Színitanoda igazgatójának, amelyet újraszervezett. Tanmeneteket dolgoztatott ki, bevezette az ellenőrzést és a tehetséggondozásra is gondot fordított. 1887-től az Országos Magyar Királyi Zeneakadémia igazgatója lett. Elérte, hogy a tanárok állami tisztviselői státuszt és fizetést kapjanak, valamint, hogy az intézményben minden hangszert tanítsanak. Munkásságának köszönhetően a Zeneakadémia világszínvonalú magyar oktatási intézménnyé vált.

A könyvbemutató beszélgetés ezen a linken visszanézhető.

A négyzetes kép forrása: zeneakademia.hu