bezár
 

zene

2021. 05. 07.
Vaszilij Petrenko és a Royal Philharmonic Orchestra
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Vaszilij Petrenko és a Royal Philharmonic Orchestra A Bartók Tavasz Online keretében május 17-én a Művészetek Palotája élőben közvetíti Vaszilij Petrenko és a Royal Philharmonic Orchestra koncertjét a Royal Albert Hallból – olvasható a Bartók Tavasz honlapján.

A Royal Liverpool Philharmonic vezető karmestere, az Európai Unió Ifjúsági Zenekarának első karmestere, az orosz Akadémiai Szimfonikus Zenekar első vendégkarmestere, Vaszilij Petrenko a közelmúltban a Royal Philharmonic Orchestra kijelölt zeneigazgatójaként készítette elő a nagyhírű együttes következő évadjait. 2021-ben foglalja el új pozícióját, a Bartók Tavasz közönsége előtt ebbéli minőségében is bemutatkozik.

Az 1976-ban Leningrádban született muzsikus szülővárosa kórusiskolájában, Oroszország leghosszabb múltra visszatekintő zeneoktatási intézményében kezdte meg tanulmányait, később a konzervatórium növendéke lett. A világ leghíresebb zenekaraival koncertezett már, és keresett operadirigens is. 2010-ben debütált a Glyndebourne Operafesztiválon, majd a Párizsi Operában és a New York-i Metropolitanben mutatkozott be.

A koncert különlegessége a brazil zeneszerző, Heitor Villa-Lobos háromtételes Fantáziája (1948), a hazai koncertéletben ritkaságnak számító szaxofonverseny szólistája Jess Gillam lesz. A művésznő olyan nagyhírű együttesek vendégeként játszik napjainkban, mint a Skót Kamarazenekar, a Zürichi Tonhalle Zenekar vagy a Brnói Filharmonikusok.

A koncert május 17-én 19:30-tól tekinthető meg a Bartók Tavasz virtuális hangversenytermében. A részletek ezen a linken érhetők el. 

Négyzetes kép a leadben: bartoktavasz.hu

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

Bach: szonáták és partiták hegedűre Itzhak Perlman előadásában
Our New Orleans: A Benefit Album for the Gulf Coast

Más művészeti ágakról

irodalom

Helyzetjel - Észak Helyzetjel - Észak
Ibsen a konyhában
Külföldön Sikeres Magyar Művészek

A klasszikus zenei ipar motorjai A klasszikus zenei ipar motorjai
Háttérinterjú Csonka Andrással, a Zeneakadémia programigazgatójával versenyekről, művészeti ügynökségekről, a koncerttermek működéséről
art&design

Balatont álmodom, s melléje magamat Balatont álmodom, s melléje magamat
Gondolatok Bodolóczki Linda „Nekem a Balaton” című kiállításának képeiről
Steve Lightfoot: Ne higgy a szemének!


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés