bezár
 

zene

2021. 05. 13.
Liszt-Bartók-est a Müpában
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Liszt-Bartók-est a Müpában Május 23-án Liszt-Bartók-estet ad a Szent István Filharmonikusok a Müpában – olvasható a Művészetek Palotája honlapján. 

A Szent István Filharmonikusok estjének első részében Liszt Ferenc különleges atmoszférájú, kései zenekari kompozíciója, A bölcsőtől a sírig című szimfonikus költemény hangzik el, valamint a zongoraverseny-irodalom egyik legvirtuózabb műve, a Haláltánc. A szólista a Szent István Király Zeneművészeti Szakgimnázium egykori növendéke, a Zeneakadémia hallgatója, Pellet Sebestyén lesz.

prae.hu

Leo Mujić a nemzetközi táncélet jelentékeny alkotóművésze. Dolgozott már Párizsban, Berlinben, Zágrábban, Zürichben, de szoros kapcsolatban áll magyar táncosokkal, illetve hazai balettműhelyekkel is. Az utóbbi években a nagyszabású, cselekményes balettek határozták meg érdeklődését, ebbe a sorba illeszkedik most Bartók táncjátéka, A fából faragott királyfi színpadra állítása.

Az előadás május 23-án 19:30-tól tekinthető meg a Bartók Tavasz virtuális hangversenytermében. Közreműködik Pellet Sebestyén (zongora), a Szent István Filharmonikusok, a Magyar Táncművészeti Egyetem hallgatói, valamint Leo Mujić (koreográfus). Vezényel Kovács János. További részletekért látogasson el ide!

Négyzetes kép a leadben: mupa.hu

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

Balogh Ádám lemezéről
Kritika a Das Rheingold és a Die Walküre előadásairól a Wagner-Napokon

Más művészeti ágakról

Illyés Gyula és Weöres Sándor egy-egy anya-versének hasonlóságairól
A Füsziről és a Roma Hősök Fesztiválról Balogh Rodrigóval beszélgettünk
A kripli a Centrál Színházban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés