bezár
 

irodalom

2021. 05. 19.
81 pályázat érkezett a Mastercard - Alkotótárs ösztöndíjra
Egy nőt és egy férfit díjaznak a programban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
81 pályázat érkezett a Mastercard - Alkotótárs ösztöndíjra Mastercard® - Alkotótárs névvel sikeresen indult el a fizetéstechnológiai cég kortárs kulturális programja. Az új irodalmi ösztöndíjra 81 pályázat érkezett. A két nyertest 2021. június 11-én hirdetik ki.

A Könyves Magazin szakmai partnerségében megvalósuló ösztöndíjra nyílt pályázaton jelentkezhetett minden, a 40. évét be nem töltött vers- és prózaíró, akinek már megjelent legalább egy, legfeljebb két szépirodalmi alkotása.

„Sikereként éljük meg, hogy ilyen sok és izgalmasnak ígérkező pályázat érkezett már az első évben.  A pályázattal nem meglévő műveket díjaz a Mastercard, hanem munkaterveket, jövőbeli lehetőségeket, mert az alkotást magát kívánjuk támogatni. Az ösztöndíj elindításával azt szeretnénk elérni, hogy évente egy nő és egy férfi író kiszakadhasson a mindennapi rutinból, hogy az írással foglalkozzon”mondta Eölyüs Endre, a Mastercard Magyarországért és Szlovéniáért felelős igazgatója.

„A Mastercard - Alkotótárs ösztöndíjra az előzetes reményeinket is túlszárnyaló, nyolcvanegy pályamű érkezett, versek és prózák vegyesen. Örülünk, hogy a költők és írók jól fogadták ennek az ösztöndíjnak az elindítását, munkaterveik megerősítették, hogy erős, színes és izgalmas művek készülnek, amelyek a következő évek kortárs magyar irodalmát is meghatározzák majd. Már most sajnálom, hogy csak egy férfi és egy nő nyerhet" hangsúlyozta Valuska László, a Könyves Magazin főszerkesztője.

Az ösztöndíj első évére felkért, Grecsó Krisztián, Máté Gábor, Simon Márton, Szabó T. Anna és Tóth Krisztina alkotta szakmai zsűri választja ki május végéig a végső győzteseket - egy nőt és egy férfit - akik a Mastercard - Alkotótárs díjazottjaiként 2-2 millió forintot kapnak, hogy kötettervüket megvalósíthassák.

Az eredményhirdetés 2021. június 11-én, pénteken, a Margó Irodalmi Fesztiválon, a Városmajori Szabadtéri Színpadon lesz.

További információkat a konyvesmagazin.hu/alkototars oldalon lehet elérni.

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

Interjú Wéber Kristóffal a klasszikus művészetekről és a Keringőről
Magyar Széppróza Napja a Fiatal Írók Szövetségénél

Más művészeti ágakról

Lugosi LUGO László utánkövetése – elhangzott az emléktábla avatásán
Az Amikor Galéria debütálása a művészeti galériák soraiban
Nils Frahm: Day


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés