bezár
 

zene

2021. 06. 03.
Nagy sikerrel zárult az első Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Nagy sikerrel zárult az első Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek Nagy sikerrel zárult az első Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek, a 22 napos rendezvénysorozaton ősbemutatók, különleges táncpremierek, karmesteri köszöntők, valamint új kompozíciók fogadták a nézőket Európa legjelentősebb hangversenytermeiből.

A Müpa szervezésében megvalósult programsorozat részeként világsztárok és a hazai művészeti élet legizgalmasabb alkotói adták egymásnak a virtuális színpadot, jövőre pedig már élőben várja a közönséget a Bartók Tavasz.

A Pécsi Balett Vasarely-etűdök című táncbemutatójával zárult az első Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek, amely május 7. és 28. között olyan előadókat sorakoztatott fel többek között, mint Riccardo Chailly és a Filarmonica della Scala, Vaszilij Petrenko és a Royal Philharmonic Orchestra, John Eliot Gardiner és az English Baroque Soloists & Monteverdi Choir, a Kelemen Kvartett, valamint a Szegedi Kortárs Balett.

"Fantasztikus hetek állnak mögöttünk, hiszen ebben a rendkívüli évben az első Bartók Tavasznak sikerült összekötnie a kultúrarajongókat és a művészeket a világ minden pontján, Milánótól Londonon át Budapestig. Nagyszerű volt látni, hogy milyen nagy szakmai és nézői érdeklődés kíséri a bemutatókat. Fontos volt számunkra, hogy minél szélesebb körben juttassuk el az emberekhez a kulturális tartalmakat ebben a rendhagyó időszakban, így a teljes fesztiválprogramot, úgy a hazai bemutatókat, mint a nemzetközi programjainkat, ingyenesen hozzáférhetővé tettük" - nyilatkozott Káel Csaba, a Müpa vezérigazgatója.

A nézők hol a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremből közvetített koncertet és a Fesztivál Színházból streamelt előadást élvezhették, hol a Budapest Music Center vagy a Zeneakadémia nyitotta meg virtuálisan kapuit a közönség előtt. Emellett olyan neves európai koncerttermek is csatlakoztak a Bartók Tavaszhoz, mint a milánói Scala, az oxfordi Sheldonian Theatre, a Don Bosco Basel Paul Sacher hangversenyterme és a londoni Royal Albert Hall.

A fesztivál online előadásain a hazai nézőkhöz határainkon túlról, többek között Németországból, Franciaországból, Japánból és az Egyesült Államokból is sokan csatlakoztak. A 2. Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek 2022. április 1. és 18. között várja majd a közönséget.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Platon Karataev: Napkötöző – négy szám
Élménybeszámoló a Decolonize Your Mind Society koncertjéről
A 180-as Csoport című kötet bemutatója
Jakob Bro and Joe Lovano: „Once Around The Room” koncertje a Müpában, 2023. október 26.

Más művészeti ágakról

Komáromy Bese Soha jobban című darabjáról
gyerek

Kabóca Bábszínház: Dödölle
Interjú Wéber Kristóffal a klasszikus művészetekről és a Keringőről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés