bezár
 

zene

2009. 07. 07.
"ABBA-koncert" lesz ősszel Londonban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Az ABBA-együttes szerzőpárosa, Benny Andersson és Björn Ulvaeus közreműködésével a svéd popcsapat legütősebb sikerszámai szólalnak meg szeptember 13-án a londoni Hyde Parkban.

prae.hu

A Thank You for the Music - Tisztelgés az ABBA zenéje előtt című koncerten neves vendégsztárok adják elő a máig népszerű dalokat - értesült a BBC online kiadványa.
    
"Ez a legnagyobb megtiszteltetés, ami dalszerzőt érhet" - jelentette ki közleményében a svéd zenészpáros. Reményüket fejezték ki, hogy az esemény házigazdája, a Radio 2 jóvoltából hallgatók ezrei is osztozhatnak majd az élményben.
    
Egyben cáfolták azt a híresztelést, hogy az együttes újra összeállna, és a londoni O2 arénában koncertezne az elhunyt Michael Jackson helyett.
   
 "Senki sem kért fel bennünket, de egyébként sem vállaltuk volna" - mondta Andersson egy tévéműsorban.
    
Az ABBA a hetvenes-nyolcvanas évek szupercsapata volt, utolsó albumát 1982-ben rögzítette, két évvel később Japánban turnézott utoljára, majd a tagok szólókarrierbe fogtak. Igaz, hogy hivatalosan sohasem jelentették be az együttes feloszlását, de többé nem léptek fel együtt.
    
Tavaly, amikor a zenéjükből készült Mamma Mia! című musicalfilm svéd premierjén mindannyian megjelentek, Ulvaeus elmondta, hogy "egyszerűen nincs miért összeállniuk". A pénz nem érdekli őket, és azt szeretnék, ha az emberek olyan "fiatalként, energikusként és ambiciózusként" emlékeznének rájuk, amilyenek fénykorukban voltak - idézte fel hétfőn a szerző szavait a bbc.co.uk honlapon megjelent cikk.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Zenés táncszínházi kísérlet Mozart Requiemje nyomán / Festival d’Aix-en-Provence - Adelaide Festival, Theater Basel, Wiener Festwochen, Palau de les Arts Reina Sofía, La Monnaie koprodukció / De Munt, július 12.
MÜPA, Budapesti Wagner-napok, Ring 4: Az istenek alkonya. 2026.06.21.
MÜPA, Budapesti Wagner-napok, Ring 1.: A Rajna kincse. 2026.06.18.
A Bohemian Betyars új albumáról

Más művészeti ágakról

REVIZOR – РЕВІЗОP ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében
A Rienzi visszatérése Bayreuthba
Beethoven Fidelioja a 2026-os Bajor Operafesztiválon
Kosztolányi Dezső Levelezése II. 1908–1913. S. a. r.: Sárközi Éva. Lektorálta: Buda Attila és Veres András. Budapest, 2026, ELTE HTK – L’Harmattan.


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés