bezár
 

színház

2021. 07. 14.
Háromállomásos turnén az Operaház Szerelmi bájital című előadása
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Háromállomásos turnén az Operaház Szerelmi bájital című előadása Háromállomásos turnéra indul a Magyar Állami Operaház Szerelmi bájital című előadása, amely július 21-én a Gyulai Várszínházban, július 23-án a Művészetek Völgyében Vigántpetend, július 25-én pedig a tatai Angolkert Szabadtéri Színpadán lesz látható.

A két részben, magyar nyelven felcsendülő produkció főszerepeit Miklósa Erika (Adina), Ninh Duc Hoang Long (Nemorino), Rezsnyák Róbert (Belcore), Szvétek László (Dulcarmara) és Nagy Zsófia (Giannetta) alakítja, a Magyar Állami Operaház Zenekarát és énekkarát (karigazgató Csiki Gábor) Tóth Sámuel Csaba dirigálja - tájékoztatta az operaház kedden az MTI-t.

Donizetti vígoperája Toronykőy Attila 2018-as rendezésében lesz látható. A darab a jelenben játszódik és a színpadként szolgáló kamion is bevonódik az előadásba - olvasható a közleményben.  

A szerelmi bájital főhőse Nemorino, egy szegény falusi fiú, aki reménytelenül szerelmes a gazdag földbirtokosnőbe, Adinába, aki a hetyke Belcore őrmester házassági ajánlatát fogadja el. A kétségbeesett ifjú minden pénzét a kuruzsló Dulcamarától szerzett "bájitalra" költi, és hogy elnyerhesse szerelme szívét, még a seregbe is beáll. Bár a bájital valójában csak bor, Nemorino igaz szerelme végül mégis elnyeri jutalmát.

Kép forrása: Magyar Állami Operaház

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Életvárók szakmai nap és projektbemutató a Katona József Színházban
Osztrovszkij Az erdő című előadás a Szegedi Nemzeti Színházban
színház

A rendező, ha nő című kerekasztal-beszélgetésről
Cseresznyéskert-adaptáció a Nemzeti Táncszínházban

Más művészeti ágakról

Pion István A Búbánat-völgyön át című regényéről
A Krasznahorkai – Út a Nobel-díjig című kiadvány bemutatójáról
Fráter Zoltán Elképzelt aranykorom című regényéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés