bezár
 

zene

2021. 07. 25.
Crescendo Nyári Akadémia, 17. alkalommal
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Crescendo Nyári Akadémia, 17. alkalommal Ünnepélyes megnyitóval vette kezdetét a 17. Crescendo Nyári Akadémia és Fesztivál július 21-én, Tokajban. A programsorozat a barokktól a kortársig számos workshoppal, hangszeres és énekes kurzussal, koncerttel várja hallgatóit, résztvevőit és az érdeklődőket. 

A Crescendo Nyári Akadémia (angol rövidítése alapján “CSI”) komolyzenei mesterkurzus megszervezését bár nagyban hátráltatták a járvány okozta nehézségek és bizonytalanságok, végül 120 diák és 45 művésztanár érkezett 16 országból, hogy egy év kihagyás után újra részt vegyen a rendezvényen.

Számos régi és új művészt tudhat magáénak a Nyári Akadémia tanári kara. Először érkezik tanítani a cseh fagottművész, Ondřej Šindelar, az amerikai csellóművész, Samuel Coppin, Bartha Mátyás jazz-zongorista, David Bixler jazzszaxofon-művész és felesége, Heather Bixler hegedűművész (USA), Hermán Dominik jazzdobos, Barbara Kavanaugh (USA) cselló-, Petr Kubík (CZE) klarinétművész, Kovácsházi István énekművész és Molnár Marcell zongoraművész is először érkezik a CSI-re. Visszatérő tanár többek között Kemenes András zongora-, Meláth Andrea, Szabóki Tünde énekművész, Kalló Zsolt hegedű-, Kállay Ágnes csellóművész.

Az idei mesterkurzus és fesztivál különlegessége egy kortárszenei sorozat, melynek során Varga Abigél, Balogh Máté, Szokolay Sándor, Kurtág György munkásságáról lesz szó. Sor kerül továbbá Nagy Réka viola da gamba és barokk cselló, valamint a finn származású Pauliina Haustein klasszikus improvizáció kurzusaira.

A tokaji Paulay Ede Színházban színre kerül Lackfi János Hinták című színdarabja, melynek zenéjét Varga Abigél szerezte, előadói Tarjányi Krisztina és Molnár Enikő (színművészek), Pethő Rebeka (fuvola), Agárdi Eszter (cselló).

A CSI  programokra a belépés ingyenes, és a hatályos járványügyi rendelkezések betartásával látogathatók.

CSI

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

zene

Ha beoltottak, mehetsz koncertre, Izraelben
Tel Avivban szabadtéri koncertet szerveznek a Covid-19 ellen beoltottaknak

Más művészeti ágakról

gyerek

Hátha találunk megoldást Hátha találunk megoldást
Interjú a SQUAD – A banda - drogprevenciós tinimusical író-rendezőjével, Janik Lászlóval
irodalom

Közösség újraépülőben Közösség újraépülőben
Borsik Miklós és Biró Krisztián kötetbemutatója
színház

Ítélkezés nélkül Ítélkezés nélkül
Az AlkalMáté Trupp Jordán Adél című előadásáról
gyerek

Együtt bejárni a szövegeket Együtt bejárni a szövegeket
A Pagony Kiadó bemutatta Fenyő D. György legújabb kötetét


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés