bezár
 

zene

2021. 07. 31.
Dalmata Daniel eats Lahmacun
avagy összefogás nemes célért
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Dalmata Daniel eats Lahmacun A Lahmacun radio és a Dalmata Daniel kiadó együttműködésében jelenik meg július 30-án a „Dalmata Daniel eats Lahmacun” című válogatásalbum – közölték a szervezők a prae.hu művészeti portállal. 

Bár a pandémia következtében a világ minden táját elérő lezárások és elszigetelődések ma már lassan feloldódni látszanak, viszont az éjszakai kulturális élet pezsgéséért felelő klubok és producerek továbbra is sínylik az elmúlt másfél év embertpróbáló időszakát. Ennek eredményeképpen a webalapú platformok talán fontosabbak, mint valaha.

A Lahmacun radio egy budapesti online közösségi rádió, amely az underground zenei közegben központi szerepet tölt be. Nemcsak zenészeknek és DJ-knek biztosít egy közös platformot, hanem különféle műsorkészítőknek is, így a platformon a művészeti, kulturális, szociális és általános témák sem maradnak ki. A Lahmacun rádió hivatása, hogy ünnepelje azt a zenei kultúrát, amit a Magyarországon és szerte a világban élő és alkotó kiadók, kollektívák képviselnek.

A most létrejött kollaboráció másik résztvevője a Dalmata Daniel lemezkiadó, melyet három zeneőrült srác alapított 2016-ban, hogy szerteágazó zenei ízlésüket egy speciális, audiovizuális univerzumban egyesítsék. A kiadványaik főként vinylen és kazettán jelennek meg, de sor került még lathe cut és egyéb alternatív anyagok megjelentetésére is a digitális kiadványok kiegészítőjeként.

A most megjelenő húsz számos válogatásalbumon tíz hazai és tíz nemzetközi producer dolgozott, akik Hollandiából, az Egyesült Királyságból, Görögországból és Izraelből biztosítják támogatásukat. A közös összefogás célja, hogy az album megvásárlásából befolyó összeggel segítsék a Lahmucan rádió működését és fennmaradását.

További információ a válogatásalbumról ezen a linken elérhető.

A négyzetes kép forrása Dalmata Daniel
© Daniel Jani (Studio Jetski)

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

Interjú Madaras Gergellyel a siker feltételeiről, a karmesteri hivatásról és célokról
lemezismertető
Interjú Harcsa Veronikával művészi elköteleződésről, érvényesülésről, önkifejezésről

Más művészeti ágakról

gyerek

Hátha találunk megoldást Hátha találunk megoldást
Interjú a SQUAD – A banda - drogprevenciós tinimusical író-rendezőjével, Janik Lászlóval
irodalom

Közösség újraépülőben Közösség újraépülőben
Borsik Miklós és Biró Krisztián kötetbemutatója
gyerek

Együtt bejárni a szövegeket Együtt bejárni a szövegeket
A Pagony Kiadó bemutatta Fenyő D. György legújabb kötetét
Helga Flatland: Egy modern család című regényének bemutatója


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés