bezár
 

irodalom

2021. 09. 15.
Elekes Dóra kapja idén a FISZ Csáth Géza-díját
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Elekes Dóra kapja idén a FISZ Csáth Géza-díját A Fiatal Írók Szövetsége hatodjára adja át a kitüntetést, a PesText Fesztivál keretében harmadik alkalommal – tájékoztatta a FISZ – Fiatal Írók Szövetsége a prae.hu művészeti portált. A Csáth Géza-díjat a szervezet 2021. szeptember 18-án, szombaton 18 órakor adja át Elekes Dórának a PesText Piknik keretében az Ottlik-kertben (1114, Budapest, Bukarest utca 1,) a laudációt Borbáth Péter író tartja.

Elekes Dóra (Budapest) író, szerkesztő, műfordító. Íróként bátran, elsöprő humorral áll bele olyan témákba, mint a szülő alkoholizmusa gyermeki szemszögből vagy a felnőtté válás folyamatának izgalmas, nehéz fázisai. Fordítóként is karakteres, Kipling egyszervolt meséinek üdítő humorát, Agatha Christie vagy Martin Amisen műveinek modern fordításait is Elekesnek köszönhetjük. Szerkesztőként és tanárként is jelentős az életműve. Eddig három könyve jelent meg: Tündi és Samu (2014), A muter meg a dzsinnek (2015), valamint a Dettikéről és más istenekről (2016). 2010-ben Az Év Fordítója Díjat Elekes Dóra és Greskovits Endre kapta Rudyard Kipling meséinek fordításáért. 2016-ban a Csimota Kiadó gondozásában megjelent Dettikéről és más istenekről című könyvével elnyerte az Év Gyerekkönyv írója díjat.

Szeptember 18-án, szombaton sűrű program vár azokra, akik részt vesznek a Fiatal Írók Szövetsége és a PesText közös rendezvényén. 18 órakor kerül sor a Csáth Géza-díj átadására, majd 19 órától Hoppál Basspoetry Mihály zenei improvizációira Móricz Zsigmond ösztöndíjas alkotók olvasnak fel. A Móricz Zsigmond-ösztöndíj 1973 óta a fiatal magyar irodalmárok legfontosabb díja, melyet évente adnak át. Ezen az estén a legfrissebb, 2021-es díjazott alkotók közül olvasnak fel: Biró Zsombor Aurél, Élő Csenge Enikő, Jánoki-Kis Viktória, Kertész Dávid és Locker Dávid Mátyás szövegeit hallhatja majd a közönség.

20 órától „áldd meg uram kérlek a hallgatásaim” címmel André Ferenc szerzői estjére kerül sor. Az improvizációra épülő live set-ben a MAKRÓ VJ kollektíva egy mikroszkóp lencséjén keresztül felnagyított tárgyvilágának vizuális elemei André Ferenc költő, slammer szerzeményei által állnak össze egy különleges képi univerzummá.

A 2018-as városligeti gerilla partykból spontán égéssel alakult MAKRÓ VJ páros performatív jellegű, közösségi VJ-zéssel és workshopokkal kísérletezik: mikroszkópból, projektorból és a szabadtéri események helyszíneiről és természetben gyűjtögetett anyagokból, színek és formák táncából építkezve teremtenek saját univerzumokat és képi gesztusokat. Improvizációik során a növények és az apró használati tárgyak mozgása, azok képi roncsolása a különféle matériák találkozása egy-egy történetet mesél el a nézők számára éteri látványpillanatokká olvasztva a zenei ritmusokat és a felnagyított textúrákat.

Alkotók: KARA Dávid, SKRIBEK Anikó, ANDRÉ Ferenc, együttműködő partner: Let it Be! art agency.

A Csáth Géza-díjátadó programjai a PesText Pikniken: https://www.facebook.com/events/366878285175041

A PesText további programjai megtalálhatók a https://pestextfestival.hu oldalon.

nyomtat

Szerzők

-- Balogh Endre --

A prae.hu művészeti portál alapító-főszerkesztője, a PRAE.HU Informatikai és Kommunikációs Kft. ügyvezetője, a Prae Kiadó vezetője. 2009-2011 a József Attila Kör Irodalmi Egyesület (JAK) elnöke. Önálló prózakötete: A parazita (2008, FISZ).


További írások a rovatból

Az év ódaköltője 2024 pályázat eredményhirdetése
Tóth Kinga AnnaMaria sings/singt/énekel című kötetének bemutatója
irodalom

Az Élet és Irodalom Könyvtolmácsok című beszélgetéssorozatának első alkalma

Más művészeti ágakról

Bűn és bűnhődés az Örkény Színházban
Wagner kincse 2. – 1. alkalom, Márton László előadása A Nibelung-énekről
Beszélgetés Karosi Júlia jazz-énekessel
Karácsonyozzatok velünk, vagy ússzatok haza az Örkény Stúdióban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés