bezár
 

színház

2021. 10. 18.
Pécsi színpadon a Háry János
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Pécsi színpadon a Háry János Muzsikusok, operaénekesek és bábszínészek összjátékában kel életre Kodály Zoltán Háry Jánosa a pécsi Bóbita Bábszínház és a Pannon Filharmonikusok zenekar közös produkciójában november végén - közölte a bábtársulat csütörtökön az MTI-vel.

A baranyai megyeszékhelyen hatvan esztendeje működő intézmény közleménye szerint a Háry János című daljátékra épülő, Halasi Dániel rendezésében megvalósuló bábelőadást először november 26-án, majd egy nappal később látható a pécsi Kodály Központ hangversenytermében.

Szkéné színház

Az öt éven felülieknek szóló produkció főbb szerepeiben Váradi Marianna, Haja Zsolt, Bognár Szabolcs, Vermes Tímea és Megyesi Schwartz Lúcia énekel, a bábszínházi művészek - Matta Lóránt, Illés Ilona, Mag Eszter, Papp Melinda, Várnagy Kinga, Czéh Dániel és Arató Máté - és a nagyzenekari muzsikusok mellett közreműködik a Pannon Filharmonikusok Fesztiválkórus és a Pannon Gyermekkar.

A bábtársulat honlapján közölt információk szerint a Bóbita Bábszínház a 2021/2022-es évad során a Háry János premierjét követően - számos korábbi produkció mellett - még két új bemutatót tervez.

Jövő év januárjától viszik színre Madách Imre művének bábszínpadra alkalmazott változatát, a 14 éven felülieknek szóló Az ember tr. című darabot Sramó Gábor, a társulat igazgatójának rendezésében. A társulat és az Apolló Kulturális Egyesület közös produkcióját „a bábjáték és alternatív színház asszociációkra, fantáziára építő, egyszerű eszközhasználata” jellemzi.

A következő esztendő tavaszától immár a harmadik produkcióban láthatja a Bóbita közönsége Torzonborzot, a rablót. A Torzonborz és a Holdrakéta című, négy éven felülieknek ajánlott produkciót Schneider Jankó rendezésében mutatják be.

A bábtársulat az évad során csaknem húsz produkcióval, havi több mint tucatnyi előadással várja közönségét.

Bemutatókkal, darabokkal és a műsorral kapcsolatban a bobita.hu oldalon további részletek olvashatók.

Négyzetes kép forrása: https://www.facebook.com/bobitababszinhaz

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Üvegcipő a Vígszínházban
színház

Zemlényi Attila és kabai lóránt darabja Miskolcon
Horváth Florencia és Karádi Gergő Valójában senki című zenés irodalmi, színházi estje

Más művészeti ágakról

Határátkelés címen rendezték meg a Kis Présházban öt kortárs költő közös estjét
art&design

Kiállításkritika A kétely felfüggesztéséről
A 74. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés