bezár
 

építészet

2021. 11. 19.
Virtuálisan adták át az idei Budapest Építészeti Nívódíjakat
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Virtuálisan adták át az idei Budapest Építészeti Nívódíjakat A Szent Margit Gimnázium tornacsarnoka kapta idén a Budapest Építészeti Nívódíjat, amelyet csütörtök este virtuálisan adtak át.

A Szent Margit Gimnázium Tornacsarnoka Félix Zsolt, Fialovszky Tamás építész munkája érdemelte ki a 2021-es Budapest Építészeti Nívódíjat. Nívódíj dicséretet kapott a Bánáti és Hartvig Építésziroda épülete (Bánáti Béla, Hartvig Lajos), az Eiffel Műhelyház (Marosi Miklós, Ács István, Ökrösné Pernesz Ágnes, Rabie Anisz), a Loffice Budapest Közösségi Irodaház (Paládi-Kovács Ádám), valamint a Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga rehabilitációja (Kőnig Tamás, Wagner Péter) - hangzott el az online eredményhirdetésén.

Az építészeti nívódíj fontos eseménye nemcsak a szakmának, hanem a fővárosnak is - hangsúlyozta Kerpel-Fronius Gábor főpolgármester-helyettes.

"Egy ilyen pályázat lehetőséget ad arra, hogy elgondolkozzunk, azok az épületek, amelyek keletkeznek a városban, milyen szerepet töltenek be, de állást foglaljunk abban is, hogy milyen irányban szeretnénk, ha fejlődne a város arculata" - hangoztatta.

Erő Zoltán, Budapest főépítésze elmondta: a főváros pályázatának célja egyebek mellett az, hogy rámutasson a jó minőségű, figyelemreméltó épületekre. A bírálat során az építészet minőségét tekintették elsődleges szempontnak, de a díjazottakkal a jövőbeli beruházóknak és építőknek is példákat szeretnének mutatni.

Csapó Balázs, a Budapesti Építészeti Kamara elnöke arról beszélt, hogy a beadott pályamunkák bírálatakor fontos szempont volt még az épületek időtállósága, amely egyebek mellett a használatban és az épületek esztétikai tartósságban is megjelenik. Idén nagyszámú jelentkező, mintegy 27 pályázat közül választották ki a legjobbakat. A pályaművekből rendezett kiállítás péntektől november 29-ig tekinthető meg a Fuga - Budapesti Építészeti Központban.

A pályázat bíráló bizottságának a tagjai voltak Kerpel-Fronius Gábor; Erős Zoltán, Csapó Balász, továbbá Benczúr László, Neville Zoltán, Soltész Noémi és Nagy Csaba építészek, valamint Bardóczi Sándor, Budapest főtájépítésze.

A Budapest Építészeti Nívódíjra olyan Budapest közigazgatási területén található alkotásokkal lehetett nevezni, amelyek Budapest építészeti arculatát vagy egy városrész használatát, megjelenését javítják.

Négyzetes kép: Facebook

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

építészet

Gerendából lombkorona Gerendából lombkorona
junya ishigami + associates építésziroda, Tokió, Japán
építészet

Átadták a 17. Média Építészeti Díjait  Átadták a 17. Média Építészeti Díjait 
Így telt a MÉD gálaestje 
építészet

A stílusos otthon A stílusos otthon
Fanny és Alexander – Gondolatok a filmbéli Ekdahl-lakásról
építészet

A fényűzés rabjai A fényűzés rabjai
Visszatekintés a Cristóbal Balenciaga Museoa történetére az épület megnyitásának 10. évfordulója alkalmából

Más művészeti ágakról

irodalom

Határokon innen és túl Határokon innen és túl
Horváth Márk, Lovász Ádám: A határsértés technológiái: Alkalmazott filozófiai tanulmányok a poszthumán állapotról, Kijárat Kiadó / I.T.E.M. Alapítvány, Budapest, 2020.
art&design

A bezártság tere A bezártság tere
Herbert Anikó/Haniko Nubes című kiállításáról
irodalom

Az élőlény mozog és lélegzik Az élőlény mozog és lélegzik
Tóth Kinga és Ladik Katalin beszélgetése és hangköltészeti előadása a Ms. Columbo Live! sorozat keretében
Tiszeker Dániel: Nagykarácsony


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés