bezár
 

art&design

2021. 12. 01.
Londoni bélyegárverés
Az első postai bélyeget bocsátják árverésre Londonban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Londoni bélyegárverés Árverésre bocsátja az első postai bélyeget december 7-én Londonban a Sotheby's aukciósház. Szakértőik becslése szerint a postatörténeti ritkaság akár 4-6 millió fontért (1,7-2,5 milliárd forintért) is elkelhet.

A 1840-ből származó "Penny Black" egy érintetlen, nem használt bélyeg a legelső nyomtatott ívről. A bélyegritkaságot mintegy három évtizede fedezték fel újra, de hitelesítését csak alig tíz évvel ezelőtt kezdte meg Alan Holyoake brit üzletember és filatelista, miután birtokába került a The Wallace Document.Holyoake kutatásának eredményeként az okmányt a londoni Királyi Filatéliai Társaság (2016) és a Brit Filatéliai Szövetség (2015) hitelességi tanúsítványokkal látta el, majd ezt követően a washingtoni Smithsonian Nemzeti Postai Múzeumban állították ki – olvasható az aukciósház honlapján.


"Ez az első bélyeg, minden bélyeg előfutára, és egyértelműen a filatéliatörténet legfontosabb darabja. Bár világszerte számos rendkívül fontos bélyeg található állami és magángyűjteményekben, ez az a bélyeg, amely elindította az általunk ismert postai rendszert" – hangsúlyozta jelentőségét Henry House, a Sotheby's szakértője. Érdekesség, hogy 1840 előtt mindig a címzett fizette a postaköltséget. A brit postai reform során a bélyegek tervezésére pályázatot hirdettek, amelyre 2600 javaslat érkezett. A bizottság végül a fiatal királynő, Viktória portréja mellett döntött, részben azért, mert a William Wyon 1834-es kámea medálja alapján Charles Heath által készített vésetet igen nehéz volt hamisítani. A bélyeg tetején a "postage" (posta), alján az értéket jelző "one penny" (egy penny) felirat, felső sarkaiban csillagszerű szimbólumok, alsó sarkaiban a bélyegíven való helyét jelző betűk vannak. A kibocsátó ország nevét nem tüntették fel, a brit bélyegeken - a világon egyedüliként - a mai napig is csupán az uralkodó portréja szerepel.

Penny Black – Wikipédia


Az első postabélyegeket 1840. május 1-jén bocsátották ki, és hivatalosan május 6-tól használhatták fel őket. A félunciás leveleket bérmentesítő, teljesen fekete Penny Black alig több mint egy évig volt forgalomban, mert a vörös bélyegzőt alig lehetett látni rajta, sőt könnyen le is lehetett törölni, hogy a bélyegeket így újra felhasználják. Az egyunciás leveleket a Twopence Blue bélyegekkel portózták. A kincstár 1841-ben áttért a fekete tintás érvénytelenítő bélyegző használatára, és kibocsátotta a vörös színű Penny Redet. A postai reform, amelynek keretében a bélyeget is kiadták, Robert Wallace parlamenti képviselő nevéhez is fűződött. Az árverésen licitálni lehet a The Wallace Document elnevezésű dokumentumra is, amelyet a világ filatéliatörténetének legfontosabb darabjaként tartanak számon. Az 1840-ben, Wallace számára készült albumban két rendkívül fontos filatéliai relikvia szerepelt: a Penny Black és a Mulready Stationery próbabélyege, amelyet a kormány a postai előfizetés alternatívájaként rendelt meg. A Wallace dokumentumok 1855-ben a Caldwell családhoz kerültek Skóciába. 1991-ben a Cavendish filatéliai aukción egy tengerentúli vevő vásárolta meg.

Kép: Wikipédia

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

art&design

Viktoriánus avantgárdok Viktoriánus avantgárdok
Bevezetés a preraffaelita művészetbe – 1. rész
art&design

Emléktereink Emléktereink
Kontha Dora legújabb sorozatán keresztül egyedülálló módon nyúl témájához
art&design

Gyorsan szoktunk ítéletet mondani a művészeti világban, de be kell nézni a színfalak mögé is Gyorsan szoktunk ítéletet mondani a művészeti világban, de be kell nézni a színfalak mögé is
Háttérinterjú Szántó András szerzővel és kulturális stratégiai szaktanácsadóval karrierútjáról, a globális művészeti színtérről és a CEE régió nemzetközi láthatóságáról
art&design

Lavírozás a látható és a láthatatlan között Lavírozás a látható és a láthatatlan között
Pannonhalma: A Láthatatlan spektrumok című kiállítás Az ábra, a fikció és a spekuláció kísérőprogramjáról

Más művészeti ágakról

irodalom

Hogy érvényes maradjon Hogy érvényes maradjon
Tóth Réka Ágnes volt a Kötetlenül sorozat nyolcadik vendége
gyerek

Minden idők macskáiról Minden idők macskáiról
Lovász Andrea (szerk.): Macskák mesés könyve, Cerkabella, 2021
8. Budapest International Documentary Festival


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés