bezár
 

film

2021. 12. 30.
Már több mint 100 ezren látták a Nagykarácsony című magyar filmet
Ez a legnézettebb film a Nemzeti Filmintézet által támogatott alkotások közül 2021-ben
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Már több mint 100 ezren látták a Nagykarácsony című romantikus magyar filmet, amely a Nemzeti Filmintézet támogatásával készült – közölték az alkotók szerdán az MTI-vel.

Mint írják, a filmre már majdnem 110 ezren váltottak jegyet, így ez a legnézettebb film a Nemzeti Filmintézet által támogatott alkotások közül 2021-ben. A közlés szerint egy hónappal a hazai premier után, december 25-én vásárolták meg a százezredik jegyet a Tiszeker Dániel által rendezett filmre.

A romantikus és humoros vígjátékban Ötvös András, Zsigmond Emőke, Pokorny Lia, Scherer Péter, Szabó Kimmel Tamás, Rujder Vivien, Csuja Imre, Szerednyey Béla, Hernádi Judit és Mészáros Máté látható.

A film története szerint Arnold, a tűzoltó, minden kollégája példaképe meg akarja kérni a barátnője kezét. A romantikus esemény azonban katasztrófába torkollik és egy furcsa baleset hatására a tűzoltó még tériszonyos is lesz, ezért egy karácsonyi vásárba száműzik egy gyermekelőadás tűzvédelmi ügyeletesének, ahol megismerkedik egy lelkes tanítóval.

A kép forrása: Az NFI hivatalos oldala

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Jeanne Herry: Az arcuk mindig előttem lesz
A 74. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál
Denis Villeneuve: Dűne – Második rész
Jonathan Glazer: Érdekvédelmi terület

Más művészeti ágakról

Händel: Alcina. Marc Minkowski felvétele
art&design

Múzeum készül Mexikóvárosban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés