bezár
 

irodalom

2022. 03. 22.
Kertész Imre-emlékséták Budapesten
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Kertész Imre-emlékséták Budapesten Kertész Imre-emléksétát indított a Kertész Imre Intézet. A Sors és sodródás címmel meghirdetett sétákon olyan 7. és 8. kerületi helyszíneken kalauzolják végig az érdeklődőket, amelyek ihletői lehettek a Nobel-díjas író számos alkotásának.

Az ingyenes Kertész Imre-emléksétát az irodalmi Nobel-díj odaítélésének és átvételének 20. évfordulója alkalmából zajló programok sorában indította útjára a Kertész Imre Intézet – olvasható az intézmény honlapján. Az érdeklődők július végéig húsz alkalommal járhatják végig az író gyermek- és ifjúkorának meghatározó helyszíneit, egykori lakóhelyeit, megidézve azt a világot, amely számos alkotásának volt ihlető forrása.

prae.hu

A Gutenberg térről induló séta egyebek között olyan állomásokat érint, mint az egykori csillagos ház a Vas utcában, ahol lakott a gyermek Kertész Imre is, a Világosság című lap egykori szerkesztőségi épülete, ahol az író dolgozott, vagy Wichmann Tamás kocsmája, ahol a Kaddis a meg nem született gyermekért című művéből először olvasott fel. Az életút-séta egyes állomásain nemcsak a Nobel-díjas író, hanem Márai Sándor, Mándy Iván, Nemes Nagy Ágnes és József Attila művei is elhangzanak Kiss Eszter színművész tolmácsolásban. Az ingyenes séták a Kertész Imre Intézetet is fenntartó Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány támogatásával, a Hosszúlépés. Járunk? együttműködésével valósulnak meg. A programon már az első alkalommal, március 20-án, csaknem félszáz érdeklődő vett részt.

Négyzetes kép a leadben: Kertész Imre Intézet Facebook-oldala

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

A Berzsenyi-kód
Brian Cox részecskefizikus Stockholmban
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 15. számáról
Olvasószeminárium Péczely Dórával a Másik Műhelyben

Más művészeti ágakról

art&design

Pál Csaba: Transzparens körforgás című kiállítása nyomán.
art&design

drMáriás 60: Éljen a diktatúra! kiállításról
A 23. Anilogue rövidfilmes és magyar animációs vetítéséről
színház

A rendező, ha nő című kerekasztal-beszélgetésről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés