Tel-Aviv városának történeti központja 2003 júniusa óta az UNESCO Világörökség részét képezi. A tengerparti izraeli város páratlan, több mint 4000 Bauhaus-épületből álló építészeti örökséggel büszkélkedhet.  A Tel-Aviv Fehér Városa című kiállításban a Fehér Város leghíresebb épületei és építészetének története számos fotón, tervrajzon, maketten, 3D animáción és videón keresztül válik láthatóvá. A tárlathoz kisebb kiegészítő szekció kapcsolódik, mely a korai modern építészet Budapesten fellelhető néhány épületét állítja párhuzamba a Fehér Város építészetével. 

Tel-Avivot 1909-ben alapították Jaffa egyik külvárosi területén egyfajta „kertváros” létrehozásának a szándékával. Első lakói a szűk sikátorok, a nyüzsgő kereskedelmi élet és a rossz higiéniai viszonyok elől menekülve kiköltöztek a városból. A városlakók felismerték a városszerkezet előre történő meghatározásának fontosságát, ami azután magasabb életminőséget tett lehetővé. A város építészeti stílusát ezt követően több bevándorlási hullám, és a politikai, szociális és gazdasági viszonyok is nagymértékben formálták, így Tel-Aviv építészeti stílusa a város alapítását követően egy-két évtizedenként változott. 

Az ötödik bevándorlási hullám korábban sosem tapasztalt építkezési fellendülést vont maga után. Megnőtt az igény a gyors, egyszerű és olcsó lakhatási megoldások iránt, ami a Modern Movement építészeti mozgalom alapelveinek elfogadásához vezetett. 1933 és 1948 között mintegy 4000 modernista lakóépület épült a városközpontban. A Fehér Város néven híressé vált városrész Sir Patrick Geddes modern és organikus várostervezési irányelvei alapján épült. Tel-Aviv modern építészetét nagyban gazdagítja építészeinek multidiszciplináris képzettsége. Főbb inspirációs forrásaik között Le Corbusier francia építész, Erich Mendelsohn expresszív építészete, a német Bauhaus iskola, valamint a genti és brüsszeli építészeti intézetek említhetők. A helyi építészeti nyelv e különböző források fúziójával jött létre, és a helyi klímával összefüggő problémákra egyszerű megoldásokkal válaszoló közel-keleti kőműves kultúra elemei is felfedezhetők benne. 

Az európai modern építészet itt tehát rárímel az olyan helyi környezeti sajátosságokra, mint az erős fény és a tikkasztó hőség. A többek között az európai modernizmusra jellemző, nagy üvegfelületek Tel-Avivban eltűntek az építészet nyelvéből, és csak utalásszerűen jelennek meg a lépcsőházi (gyakran hőmérőre emlékeztető) ablakok formájában. A hosszú szalagablakokat ugyancsak hosszú, süllyesztett erkélyek váltották fel különböző árnyékoló eszközökkel, ezen kívül megjelentek keleti és mediterrán hagyományokból kölcsönözött elemek is, mint például teraszok, kör- vagy téglalapalakú felső szellőzőnyílások és árkádok. A legkiemelkedőbb épületek homlokzatának arányai aprólékosan méretezettek; minimalista szépségük gyakran a horizontális és vertikális síkok, valamint a nyílások és az egybefüggő falfelület közötti tökéletes egyensúlyban rejlik. A város épületei változatos módon viszonyulnak az utcához, és a modern építészetre jellemző vízszintes hangsúlyok alkalmazása és az épületek festése folytonos párbeszédet teremt az utak mentén. Az épületek így homogén szövetté rendeződnek. 

A világon egyedül itt, a tel-avivi Fehér Városban található meg egy helyen a legtöbb korai modernista ház. Az épületek sajátos karakterrel és csaknem emberi tulajdonságokkal bírnak. Vannak „mozgásban lévő” és „statikus”, „nyitott” és „zárt”, szomorú és vidám épületek. A városrészt 2003-ban az UNESCO világörökség részévé nyilvánították.

Grafika: Peter Szmuk