bezár
 

irodalom

2022. 04. 30.
Anyák napja kortárs költőkkel
Anyák napi versek kortárs költőkkel a dm-nél
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A dm Magyarország idén rendhagyó módon, az éves "Érezd az inspiráció erejét!” mottóval összhangban ünnepli az anyák napját. Kemény Zsófi, Hevesi Judit és Vörös István kortárs költőkkel együttműködve olyan modern versekkel köszöntik az édesanyákat, melyek a mai életünk történéseit, körülményeit és kihívásait helyezik a középpontba. A kampányhoz készült microsite-on nemcsak a verseket, de az együttműködő költők személyes gondolatait is elolvashatjuk, illetve fiatal színészek előadásában hallgathatjuk meg az elkészült műveket.

A “Versek anyunak” kampány célja, hogy megreformálja az anyák napi verseket, melyek gyakran szóhasználatban és mondandóban is túlságosan a múlthoz kötődnek, így nehezen illeszkednek a mai, modern életünkhöz, a gyerekek nehezen tanulják meg a szövegüket. A dm Kemény Zsófival, Hevesi Judittal és Vörös Istvánnal együttműködve indította a kampányt, mindhárom költő kettő verset írt, illetve mindannyian más-más módon közelítették meg az anyaság témáját. A dm-hez testhezálló egy anyukákat ünneplő kampány, hisz sajátmárkás kínálatában számtalan olyan terméket találunk, ami kifejezetten megkönnyíti az édesanyák életét, kezdve a legmodernebb kritériumoknak megfelelő babaápolási termékektől, a bio élelmiszereken át egészen a környezettudatos háztartási szerekig. Emellett a márka egész évben tartó kampánya az inspirációt helyezi fókuszba, tavasszal pedig a művészet adta inspirációt, így nem meglepő, hogy anyák napján a kortárs művészet bevonásával és ösztönző erejével köszöntik az édesanyákat.

A kampány kortárs jellegét erősítik azok a versmondó filmek, melyek Mészáros Blanka és Tasnádi Bence, a Radnóti, illetve a Katona József Színház fiatal színészeinek közreműködésével készültek. A hat rövid videónak köszönhetően a versek nemcsak életre keltek, de azt is segítik, hogy idén a virág mellett ezen filmek megosztásával is ünnepeljük az anyukákat.

Tasnádi Bence

 

Microsite a versekkel: https://www.dm.hu/versekanyunak-1439754

A dm Magyarország Youtube-csatornája, ahol megtekinthetőek a videók:
https://www.youtube.com/playlist?list=PLicTvpuOFvk7pifcULPo0ojoOPXednfVC

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

Bartis Attila Jávai kalandjairól mesélt
irodalom

Mészöly Miklós Szekszárdja, Szekszárd Mészöly Miklósa Mészöly Miklós Szekszárdja, Szekszárd Mészöly Miklósa
Liebhauser János[szerk.] és Dicső Zsolt[szerk.]: Átfénylik rajtuk, Antológia Mészöly Miklós 100. születésnapjára, Kalligram Kiadó, Budapest 2021.
irodalom

Írhat-e titkos naplót egy bérgyilkos? Írhat-e titkos naplót egy bérgyilkos?
Stephen King: Billy Summers

Más művészeti ágakról

film

Misikém, bevetted már a gyógyszered? Misikém, bevetted már a gyógyszered?
Baranyi Gábor Benő: Zanox – Kockázatok és mellékhatások
színház

Széttépett tündérmese Széttépett tündérmese
A Mohácsi testvérek Mágnás Miskája a 6szín Teátrumban
gyerek

Történetmesélés verssel és rakétával Történetmesélés verssel és rakétával
A Bolygó Bogozó negyedik beszélgetéséről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés