bezár
 

zene

2022. 06. 19.
Ismét ajándékkoncertet rendeznek a szegedi Dóm téren
A hagyományos programra július 13-án kerül sor
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Ismét ajándékkoncertet rendeznek a szegedi Dóm téren A Szegedi Szabadtéri Játékok egyik hagyományos programjaként július 13-án ajándékkoncertet ad a Szegedi Szimfonikus Zenekar a Dóm téren.

A közlemény szerint a Szegedi Szimfonikus Zenekar hosszú ideje meghatározó szereplője a megyeszékhely kulturális életének. Vaszy Viktor zeneszerző-karmester munkája nyomán vált önálló intézménnyé 1969-ben, de az együttes hagyományai csaknem háromszáz évre tekintenek vissza. A zenekar nemzetközileg is elismert tevékenysége mellett a helyi koncertélet bázisa, és a Szegedi Nemzeti Színház operajátszásának is elengedhetetlen hátteret biztosít.

prae.hu

A Szegedi Szabadtéri Játékokon az első ajándékkoncertet 2003-ban rendezték, a zenekar pedig évről évre a változatosságra törekedve állítja össze a műsort. Az első esztendőben Dvorak Újvilág szimfóniája csendült föl, majd egy-egy évfordulóhoz, témához kapcsolódva állították össze a programot, de arra is akadt példa, hogy neves szólistákat láttak vendégül.

Az idén hallható két felvonásos est programjának zömét közkedvelt operabetétek adják majd, köztük Carl Maria von Weber Oberon-nyitánya, balettzene Verdi Macbeth-jéből és a Carmen-szvit Georges Bizet-től. A tizenkilencedik század csaknem egészét átfogó, gyönyörű operarészletek mellett Ludwig van Beethoven V. szimfóniája is megszólal majd a Dóm tér különleges akusztikájú árkádai közt. Az együttest Pál Tamás karmester dirigálja.
 

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

A Folkment Minifesztiválról
Lee Konitz interjú a YouTube-on
Kurt Rosenwinkel The Next Step Band (Live at Smalls, 1996) júliusban megjelent albuma és a Magyar Zene Házában októberben tartandó koncertje tükrében

Más művészeti ágakról

Robert Icke Szophoklész-átirata a Radnóti Miklós Színházban
Az OFF-Biennále Traces of Life című kiállítása
színház

Az Egy nyár című komédia a Katona József Színházban
színház

Legyetek jók, ha tudtok. Zenés játék a Magyar Színházban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés