Az édesanyját korán elveszítő Rubinstein oroszországi zsidó családból indult el a világot hódító pályán. Később olyan szeretőkkel büszkélkedhetett, mint az itáliai gavallér Gabriele D’Annunzio vagy az amerikai festőnő, Romaine Brooks. Ez utóbbi szerelem gyümölcse Brooks 1916-17-ben készült Könnyező Venus című komor, fekete-fehér festménye, melynek az egzotikus szépség volt modellje.

A balettművészet számára Mikhail Fokine fedezte föl az ébenfekete hajú Idát. 1908 végén mutatta be Szentpéterváron első táncelőadását, az Oscar Wilde színművéből készült Salomét, melynek „Hét fátyol tánc”-jelenetében fehérneműre vetkőzött, megbotránkoztatva ezzel a korabeli közönséget. Itt fedezte föl színpadi jelenlétének egyediségét Gyagilev, az Orosz Balett igazgatója, akinek társulatában 1909-ben a párizsi közönség is megismerhette.

Korai szerepeiben az orientalizmus európai népszerűsítésének vált egyik központi alakjává: 1909-ben a Kleopátra címszerepét játszotta, 1910-ben a Sheherezadéban a hastáncos Zobeidét alakította. 1911-ben az ő számára írta Gabriele D’Annunzio a Szent Sebestyén mártíromságát, melyet Claude Debussy zenésített meg, míg 1928-ban ugyancsak ő inspirálta Maurice Ravel Bolero című kompozícióját.

A queer ikon, Szent Sebestyén szerepében nyújtott játékának megítélése nem volt osztatlanul kedvező. A nagyszabású, több órás megaprodukció kiváltotta a párizsi érsek felháborodását, aki a katolikus hívőknek megtiltotta, hogy egy olyan előadást megtekintsenek, melyben katolikus férfiszentet zsidó nő alakít. Az érsek kisajátítási kísérlete azonban nem járt sikerrel, az érdemi közönség nagyra értékelte Rubinstein gesztusát: Marcel Proust a premier után fenségesnek nevezte Ida lábait, Jean Cocteau félénk báját dicsérte. A jómódú művésznő újra áldozott a közösségi emlékezetnek, amikor 1928-ban megbízta Igor Sztravinszkijt, hogy komponáljon balettet az akkor harmincöt éve elhunyt Csajkovszkij tiszteletére. A végeredmény, A tündér csókja szabadon használta Csajkovszkij zongoradarabjait és dalait – Andersen meséjének, A jégkirálynőnek a cselekményére építkezve. Rubinstein a tánctól 1934-ben vonult vissza végleg Stravinszkij és André Gide Persephone című közös munkjában nyújtott produkciójával, de színpadi pályáját végigkísérték a prózai szerepek is, görög tragédiák nőalakjai mellett 1924-ben a Sarah Bernhardt Színházban eljátszotta a Kaméliás hölgy címszerepét, mellyel a nagy előd nyomdokaiba lépett. Sarah Bernhardt élete alkonyán lábamputációjával, Ida Rubinstein egzotikumával tette próbára a klasszikus szépségeszményt – a Gráciák mindkettejüket kegyeikbe fogadták.