bezár
 

zene

2022. 08. 17.
Nem szokványos koncert, nem szokványos zenekarral
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Nem szokványos koncert, nem szokványos zenekarral Augusztusban a hagyományokhoz híven ismét megrendezésre kerül az OrgonaPont sorozat – tájékoztatták a szervezők a prae.hu művészeti portált.

A koncertek különleges nyáresti élményeket kínálnak a tartalmas, felemelő kikapcsolódásra vágyó közönség számára. Ennek keretében egy különleges hangversenynek lehetnek részesei a Filharmónia Magyarország szervezésében Budapesten, Szegeden és Szatmárnémetiben.

Augusztus 25-én Budapesten, 26-án Szegeden és 27-én Szatmárnémetiben hallhatják a Határon Túli Magyar Zenészek Szimfonikus Zenekara és a Purcell Kórus előadásában, Vashegyi György vezényletével Mendelssohn-Bartholdy műveit. A Határon Túli Magyar Zenészek Szimfonikus Zenekara megalakulása Vashegyi György karmester nevéhez fűződik: a kezdeményezés célja, hogy erkölcsi támogatást nyújtson a legkiválóbb határon túli magyar zenészeknek és erősítse az itthoni és külhoni magyarok nemzeti összetartozásának érzését, egyúttal kifejezze a határon túli magyar muzsikusok elismertségének és megbecsülésének szükségességét.

A Purcell Kórust Vashegyi György 1990-ben alapította a Dido and Aeneas című opera koncertszerű előadására, és 1991-ben létrehozta az Orfeo Zenekart is, mely nevét Monteverdi Orfeójának első teljes hazai előadása után vette fel. E két együttes tagjai azóta Magyarország kiemelkedő régizenei specialistáivá váltak. Jöjjenek el és legyenek részesei a nagy találkozásnak, hallgassák a templomok hűvösében ezt a csodálatos hangversenyt!

További információ a www.filharmonia.hu oldalon található.

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

Barrie Kosky Macbeth-rendezése a Bécsi Állami Operaházban
Zenés táncszínházi kísérlet Mozart Requiemje nyomán / Festival d’Aix-en-Provence - Adelaide Festival, Theater Basel, Wiener Festwochen, Palau de les Arts Reina Sofía, La Monnaie koprodukció / De Munt, július 12.
MÜPA, Budapesti Wagner-napok, Ring 3: Siegfried. 2026.06.20.
MÜPA, Budapesti Wagner-napok, Ring 2.: A walkür. 2026.06.19.

Más művészeti ágakról

Szabó Lőrinc és Somlyó Zoltán találkozása (Kőbányai Jánosnak ajánlva)
art&design

A gyász megélésének pillanatképei
art&design

Raoul Coutard a BIFF-en
Titeket ki akar lóvá tenni?


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés