bezár
 

színház

2022. 09. 01.
Miskolc 200
A drámapályázat eredménye
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Miskolc 200 Másfél évvel ezelőtt hirdette meg a Miskolci Nemzeti Színház a Miskolc 200 elnevezésű drámapályázatot a teátrum bicentenáriuma alkalmából. Az eredményhirdetésre augusztus 30-án került sor. A zsűri két színdarabot is érdemesnek talált az első helyre, így úgy döntöttek, hogy megosztják a díjat: Komán Attila Kornél című művére esett az egyik választás, Zemlényi Attila és Kabai Lóránt műve, a Vasgyári eklógák lett a pályázat másik nyertese.

A Miskolci Nemzeti Színház bicentenáriumi drámapályázatára a 2022. március 31-i leadási határidőig kereken 200 pályamunka érkezett be. – Hálásan köszönjük a megtisztelő bizalmat.

Szkéné színház

A beküldött művek szerzői között nagy számban találunk elismert írókat, színészeket és más színházi embereket, valamint a szakma számára eleddig ismeretlen alkotókat. Sok izgalmas darabot olvashattunk, nagy műfaji változatosságban – nyilatkozta Béres Attila a pályázat kihirdetése során.

A színház vezetése műfaji és tematikus megkötés nélkül, belföldről és a határon túlról várta mindazokat az eredeti, magyar nyelvű, prózai vagy zenés színpadi műveket, amelyek még nem jelentek meg nyomtatásban vagy valamely digitális platformon, amelyet nem mutattak be színpadon, nem nyert díjat korábbi drámapályázatokon és előadási vagy közlési jogával más intézmény nem rendelkezik.

Az előzsűri (Enyedi Éva, Perczel Enikő, és Lőrinczy Attila dramaturgok) tizenkét, a fődíjra érdemesnek tartott színpadi művet választott ki. Ezek értékelését a művészeti tanács (Béres Attila igazgató, Szabó Máté művészeti vezető, Rusznyák Gábor főrendező, valamint Keszég László és Szőcs Artur rendezők) és Lőrinczy Attila folytatta, akik végül kiválasztották a nyertes pályaművet.

A zsűri végül két színdarabot is érdemesnek talált az első helyre, így úgy döntöttek, hogy megosztják a díjat: Komán Attila Kornél című művére esett az egyik választás, Zemlényi Attila és Kabai Lóránt műve, a Vasgyári eklógák lett a pályázat másik nyertese.

Mindkét darab először felolvasószínházi előadásként lesz látható a Miskolci Nemzeti Színház következő évadának repertoárjában.

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

Wagner kincse 2. – 1. alkalom, Márton László előadása A Nibelung-énekről
színház

A Vígszínház Ármány és szerelem bemutatójáról
színház

Shakespeare: Vízkereszt, vagy bánom is én a József Attila Színházban
Loupe Színházi Társulás: Bármi lehetséges, ha elég erősen gondolsz rá


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés