bezár
 

zene

2022. 10. 06.
Ravi Coltrane koncertje a Müpában
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Ravi Coltrane, a világhírű John és Alice Coltrane fia szülei örökségét éleszti újjá a Liszt Ferenc Ünnep keretében megrendezett előadásával. A Cosmic Music fantázianévre keresztelt koncert október 18-án 20 órától hallható a Müpa Bartók Béka Hangversenytermében – olvasható a Művészetek Palotája honlapján.

Ravi Coltrane elsősorban kiváló szaxofonos, de emellett zenekarvezetőként, producerként és zeneszerzőként is tevékenykedik. A Ravi Shankar szitárművészről elnevezett, apja nyomdokain haladó tehetség hat saját albumot jegyez. Ezen kívül számos legendás jazz-zenésszel készített közösen felvételeket – többek között Joe Lovanoval, David Liebmannal és Jack DeJohnette-tel. Zenészcsaládba született: édesapja a már említett korszakalkotó zseni, John Coltrane, édesanyja pedig a zongorista, énekesnő és hárfaművész Alice Coltrane. Ravi jelenleg New Yorkban él, ahol a lemezfelvételek, a koncertezés és a zeneszerzés tölti ki mindennapjait. Mindemellett szülei zenei örökségét is aktívan ápolja és képviseli – pályafutása során most először szentel egy teljes estét az ő emléküknek. Az izgalmas műsor – mint ahogy a címe is jelzi – időutazás és zenei felfedezés is egyben.

Fejléc képe: mupa.hu (fotó: Deborah Feingold)
Négyzetes kép a leadben: mupa.hu (fotó: Deborah Feingold)

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

Händel: Alcina. Marc Minkowski felvétele
Schubert NOW bejátszókoncert a BMC-ben
zene

Az Európa Kulturális Fővárosa programsorozat keretében
Dukay Barnabás és Szécsi Lőrinc művei Pécsen

Más művészeti ágakról

Paweł Pawlak: Ancsa, avagy vázlatok tüsszögő svájcisapkával, Pagony, 2024


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés