bezár
 

színház

2022. 10. 29.
Tíz éve nyitott újra a Játékszín
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Október 30-án ünnepli újranyitásának 10. évfordulóját a Játékszín; az évad első bemutatóját Teltház címmel december 10-én tartják, az évfordulót 17-én a Menopauza című darab díszelőadásával ünneplik.

A 2012-ben magánszínházként megnyitott teátrum első évadbeli bemutatóján Nagy Sándor mutatkozik be a Teltház című egyszemélyes produkcióban. Bereczki Zoltán rendezőként debütál a 10. évfordulón, a Menopauza című amerikai musical új változatát állította színpadra - olvasható a színház MTI-hez eljuttatott közleményében.

Szkéné színház

Mint írják, a Teréz körúti színházépület megnyitásának 110. évfordulója ugyancsak október 30-án van. A kezdetektől kabarék váltották az épületben egymást, majd itt működött a legendás Kamara Varieté. Játékszínként 1978-tól ismerhette a közönség a teátrumot, amely 2012-es bezárása után magánszínházként nyitott újra.

A Bank Tamás vezette színház 10 év alatt 18 rendezővel 41 bemutatót tartott, és  csaknem 860 ezer látogatót fogadott. Magyarországon elsőként a Játékszín mutatott be színházi előadást a Fővárosi Törvényszéken (A vád tanúja, 2021), vidéki vendégjátékaikon mintegy 200 ezer nézőhöz, 65 városba vitték el produkcióikat - emelik ki a közleményben.

A Játékszín a 2022/2023-as évadban nyolcvan színészt foglalkoztat, sokak mellett Bánsági Ildikó, Dobó Kata, Gálvölgyi János, Hernádi Judit, Kern András, Kovács Patrícia, Lévay Viktória, Pásztor Erzsi és Szerednyey Béla is színpadra lép. Jelenleg 14 produkciót tartanak repertoáron.

Az évad első bemutatójában, Becky Mode Teltház című vígjátékában Nagy Sándor  csaknem negyven karaktert kelt életre, köztük Sam Peliczowski munkanélküli színészt, aki Manhattan legfelkapottabb éttermében intéz telefonos foglalásokat. A produkciót Horgas Ádám rendezi, a Játékszín szilveszterkor is ezt a darabot tűzi műsorra.

A 10. évfordulót december 17-én a színház legnépszerűbb előadása, a Menopauza új változatának díszelőadásával ünneplik. Bereczki Zoltán alkotótársai között van Tallós Andrea, Gulyás Levente, Lombos Márton, Bach Szilvia és Náray Erika, a dramaturg Lőkös Ildikó, a videógrafikát Pál Dénes és Madarász Gergő készítette. Az első verzióban is játszó előadók - Falusi Mariann, Hernádi Judit, Náray Erika, Szőlőskei Timea és Tóth Enikő - mellett új szereplőként Janza Kata is színre lép a musicalben.

A Játékszín kisszínpadán, amely az idei évadtól a Julius Meinl Színpad nevet viseli, a Libertine Kiadóval együttműködésben az Irodalmi reggeli című sorozattal és könyvbemutatókkal várják a közönséget. Első alkalommal, november 12-én délelőtt Szabados Ági beszélget Bauer Barbarával Bíborbetűk című új regényéről. A színházteremben is várja egy-egy extra program a közönséget: december 3-án Kormos Anett humorista - három év csönd után - Top lesz című új önállóestjével jelentkezik.

Mint a közleményben kiemelik, a Játékszín a most induló szezonban újabb közönségrétegnek nyújt színházi élményt: a Vodafone-nal együttműködésben kiépítették azt a feliratózórendszert, amely egy zárt wifi-hálózaton keresztül hallássérült nézők számára is élvezhetővé teszi az élő előadást.

A kép forrása a kultura.hu.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

színház

A Vígszínház Ármány és szerelem bemutatójáról
színház

Shakespeare: Vízkereszt, vagy bánom is én a József Attila Színházban
Loupe Színházi Társulás: Bármi lehetséges, ha elég erősen gondolsz rá
színház

Zemlényi Attila és kabai lóránt darabja Miskolcon

Más művészeti ágakról

Nils Frahm: Day
irodalom

Fehér Enikő Az analóg ember című könyvének bemutatója
Denis Villeneuve: Dűne – Második rész


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés