bezár
 

színház

2022. 11. 03.
Háy János darabja a Szkénében
A lány, aki hozott lélekből dolgozott 50. előadása
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
November 5-én 50. alkalommal tűzi műsorra a Szkéné Színház a Nézőművészeti Kft., a Szkéné Színház és az Ördögkatlan Produkció közös előadását: A lány, aki hozott lélekből dolgozott.

Háy János Hozott lélek című, 2015-ben megjelent kötetéből azonos címmel írta színpadra A lány, aki hozott lélekből dolgozott című novellát. Az ősbemutatóra 2018. szeptember 12-én került sor a Szkéné Színházban, ezúttal Szabó Máté rendezésében.

Szkéné színház

Az előadás vendégszerepelt Tatabányán, Debrecenben, Nyíregyházán, Székesfehérváron, Miskolcon, Pécsett és Komlón.

Az előadás során egy fiatal rendőr faggat egy pszichológust azután „nyomozva”, hogy a terápiás munka segít-e, segíthet-e abban, hogy az ember elkerülje saját sorsát. Egyáltalán: felelős-e az ember mások életéért?

Részlet a darabból

Pszichológus: Elhiszi, hogy szeret, minden hazugságban az a lényeg, hogy aki hazudik, elhiszi, hogy az az igazság, amit hazudik.

Nyomozó: De mért ne az volna az igazság?

Pszichológus: Mert nincs olyan, hogy igazság. Csak hazugságok vannak, amelyek hol hitelesen, hol hiteltelenül próbálnak igazságok lenni.

Nyomozó: Hogy tudja így gondozni az érzelmeket, ha nem hisz bennük?

Pszichológus: Csak így lehet, ha hinnék benne, nem tudnék segíteni. Csak az tud segíteni, aki átlát a hazugságok hálózatán.

Nyomozó: Akkor mi valójában hasonló dolgot csinálunk?

Pszichológus: Ezt hogy érti?

Nyomozó: Én is a hazugságok hálózatán akarok átlátni.

Pszichológus: Azért van némi különbség.

Nyomozó: Mi?

Pszichológus: Hogy amikor maga átlát, annak börtön a vége, amikor én, akkor csak egy marék antidepresszáns

Háy János:  A lány, aki hozott lélekből dolgozott
Rendező: Szabó Máté
Asszisztens: Fábián Ilona
Dramaturg: Gyulay Eszter
Díszlet- és jelmeztervező: Ondraschek Péter
A tervező asszisztense: Bessenyei Bettina
Fény: Mervel Miklós

Szereplők:
Pszichológus (az apa, az építkezési vállalkozó és a plasztikai sebész szerepében is): Mucsi Zoltán
Nyomozó: Kovács Krisztián
Nő (az anya szerepében is): Moldvai Kiss Andrea

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

Komáromy Bese Soha jobban című darabjáról
színház

Kabóca Bábszínház: Dödölle
A Hét komédia című Plautus-kötet bemutatója


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés