bezár
 

zene

2022. 11. 09.
Hatszemközt a Zeneakadémián
Beszélgetés irodalomról és zenéről
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
2022. november 22-én Tóth Krisztinával folytatódik a Hatszemközt című beszélgetéssorozat a Zeneakadémián. Ezúttal az irodalom és a zene összefonódása kerül előtérbe – áll a zenakademia.hu-n.

A Zeneakadémia kamarazenei fesztiválja – melynek művészeti vezetői Simon Izabella és Várjon Dénes, fellépői pedig a nemzetközi és a hazai zenei élet legjobbjai – minden alkalommal egy-egy irodalmi művet állít a középpontba, a zenei programok pedig több szálon kapcsolódnak a könyvhöz. Ezúttal Virginia Woolf Saját szoba című esszékötete adja a szerkesztés alapját. Woolf könyve a női alkotók önállóságáról, függetlenségéről szól, ennek megfelelően kapnak hangsúlyt a hölgyek a felhangzó darabok szerzői és előadói között is, így az idei irodalmi beszélgetésnek is női vendége lesz: Tóth Krisztina költő, író, műfordító. Beethoven 24. zongoraszonátája (zongorán közreműködik Fejérvári Zoltán) is megidéz egy nőalakot, a mű ajánlása ugyanis Brunszvik Teréznek szól. Habár sokáig úgy vélték, hogy ő volt a „halhatatlan kedves”, az újabb kutatások szerint valójában húgát, Jozefint szerette Beethoven.

A kép forrása: zeneakademia.hu

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

Händel: Alcina. Marc Minkowski felvétele
Simon Géza Gábor: A magyar jazztörténet ösvényein. A magyar jazztörténeti kutatás hatvanöt esztendeje 1958–2023
A Bélaműhely koncertje a pécsi Szabadkikötőben

Más művészeti ágakról

Wagner kincse 2. – 1. alkalom, Márton László előadása A Nibelung-énekről
Csáki László: Kék Pelikan
Interjú Wéber Kristóffal a klasszikus művészetekről és a Keringőről
Karácsonyozzatok velünk, vagy ússzatok haza az Örkény Stúdióban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés