bezár
 

irodalom

2022. 11. 13.
Frida Kahlo élete és García Márquez műve is jön
A Nemzeti Táncszínház új bemutatói novemberben
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Gabriel García Márquez Szerelem a kolera idején című művéből készült előadás, és Frida Kahlo festőművész életét feldolgozó darab is szerepel a Nemzeti Táncszínház novemberi premierjei között.

A hónap első bemutatójaként a Duna-menti népek táncaiból és zenéiből építkező művet állít színpadra a Duna Művészegyüttes, november 20-án pedig a Bozsik Yvette Társulat mutatja be Golenya Ágnes Éva írónő az ecuadori Tayos barlangban végzett kutatásai, valamint Móricz János felfedező beszámolói által inspirált előadását. November 25-én az Inversedance - Fodor Zoltán Társulat Gabriel García Márquez a Szerelem a kolera idején című világhírű művéből készült előadását mutatja be, a GG Tánc Eger új, Szerelem című produkcióját pedig november 27-én lehet megtekinteni a Nagyteremben. November 30-án a Székesfehérvári Balett Színház Un Ballo című kétrészes estjére kerül sor, amely Müller Péter Isten Bohócai című könyve alapján készült.

prae.hu

Az új bemutatók sorát december 7-én a Duda Éva Társulat előadása zárja, amely a mexikói festőnő, Frida Kahlo életét és művészetét dolgozza fel a mozgókép és a táncművészet eszközeit kombinálva.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Az Élet és irodalom LXIX. évfolyamának 42. számáról
Reptér, Magdafeszt, Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál
Az őszi Életünk lapszám rendhagyó bemutatójáról
Miért olvassák mind a mai napig az egész világon?

Más művészeti ágakról

Luca Guadagnino: Vadászat után
Az Oscar-jelölt A zuhanás hangja című filmről
Fordítói kerekasztal-beszélgetés a Nemzetközi Könyvfesztiválon
Mindent bele, avagy a lelkek nyugalma című előadás az Átriumban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés