bezár
 

art&design

2022. 11. 25.
A Magyarország 365 fotópályázat képeiből nyitottak kiállítást Debrecenben
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A Magyarország 365 fotópályázat képeiből nyitottak kiállítást Debrecenben A Magyarország 365 fotópályázatra érkezett alkotások közül 130 képet tekinthetnek meg az érdeklődők január 6-ig Debrecen főutcáján.

Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára emlékeztetett rá, hogy a négy éve indult pályázat mára az ország legnagyobb fotópályázatává nőtte ki magát.

prae.hu

Négy év alatt csaknem 120 ezer alkotást küldtek be a pályázók, ebből csak az idén 38 ezer kép érkezett - tette hozzá, megjegyezve, hogy a tavalyi fővárosi kiállítás után a vidéki városok közül először Debrecen ad otthont a kiállításnak.
 Dömötör Csaba azt mondta, ez nem véletlen, Debrecen ugyanis a magyar kultúra egyik fellegvára, ami elég ok arra, hogy "a magyar fotográfia is felvonuljon" a városban.

Az államtitkár szerint a kiállított képek is bizonyítják, hogy "Magyarország tele van magával ragadó és marasztaló helyekkel, korszakos épületekkel és lüktető közösségekkel". Örömmel nyugtázta, hogy a kiállított képek között debreceni fotográfusok munkái is szerepelnek.

Dömötör Csaba jelezte, hogy a képeket este kivilágítva tekinthetik meg az érdeklődők, de csak 10 óráig, mert igazodtak az energiaválság miatti helyi takarékossági intézkedésekhez.

Az államtitkár végezetül arról beszélt, hogy a kiállított fotók sokféle nézőpontból és árnyalatban mutatják be Magyarországot, de egy közös bennük: "nem a tökéletességről szólnak, hanem egy olyan helyről, amelyhez minden napi nehézségeink ellenére makacsul kötődünk, és amelyet szeretünk".

Fotó: MTI archív

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

art&design

Méhes Károly fényképei csészékről, poharakról, asztalokról – a kiállítás megnyitása
art&design

Diki Luckerson: Haladás labirintus szája felé
art&design

Hermann Zoltán: "Odaát" című kiállítása nyomán (Semmelweis Szalon, Budapest, 2025. 10. 15. – 11. 13.)
art&design

A „Jövő a Jelenben” MOME Photography MA diplomakiállításáról

Más művészeti ágakról

színház

Porogi Dorka A színház ideje. Színészettörténet című kötetének bemutatójáról
A természet (meg)érintése – Az álmok vágányán és A farkas bőre című filmek apropóján
A Szerelem, Ó! az Art Színtérben és a Csengetett, Mylord? az Orlai Produkciós Irodánál


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés