bezár
 

film

2022. 12. 02.
Női rendező művét választották idén minden idők legjobb filmjének
Tartalom értékelése (1 vélemény alapján):
Női rendező művét választották idén minden idők legjobb filmjének Minden idők legjobb filmjének választotta meg a feminista filmművészet úttörő alkotását, a 2015-ben elhunyt Chantal Akerman belga rendező-forgatókönyvíró Jeanne Dielman, 1080 Brüsszel, Kereskedő utca 23. I-II. című filmjét a brit filmintézet folyóirata, a Sight and Sound.

Ez az első alkalom, hogy női rendező filmje került a Sight and Sound által 1952 óta, tízévente összeállított filmes lista élére, amely filmkritikusok, kurátorok és forgalmazók szavazatai alapján alakul ki.

Az 1975-ben bemutatott Jeanne Dielman valós idejű tanulmány egy középkorú özvegyről, aki kamasz fiával él egy apró brüsszeli lakásban. Akerman a nő mindennapos teendőit mutatja be, s közben kiderül, hogy alkalmi prostitúcióval keresett pénzből fedezi a maga és fia megélhetését.

Minden idők legjobb filmjeinek a brit filmintézet folyóirata által összeállított listáját negyven éven keresztül Orson Welles Aranypolgára vezette egészen 2012-ig, amikor a címet átvette Alfred Hitchcock Szédülés című filmje.

Jeanne Dielman nem annyira ismert a filmkritikusok körén kívül a nagyközönség előtt, mint a korábbi listavezetők, de egyöntetűen igazi mesterműként, a feminista filmművészet úttörő alkotásaként tartják számon. Laura Mulvey, a Birkbeck Egyetem filmelmélet professzora egy cikkében úgy fogalmazott, az idei szavazás „hirtelen felrázott mindent", és ezek után már semmi nem lesz a régi. 

A Sight and Sound százas listáját korábban többen bírálták amiatt, hogy a szavazásban részt vevő szakértők köre hosszú időn keresztül nem volt eléggé sokszínű. A legutóbbi, 2012-es listára mindössze két női rendező és csak egyetlen színes bőrű alkotó filmje került fel. Az évek során aztán egyre bővült azoknak a kritikusoknak, szakembereknek a köre, akiknek kikérik a véleményét, idén már 1639-en adták le szavazatukat a Minden idők 10 legjobb filmje listájára. 

A 2022-es listán második helyre került a korábbi listavezető, a Szédülés, és harmadik lett az Aranypolgár. Negyedik helyre sorolták a szavazók az 1950-es évek klasszikusát, Ozu Jaszudzsiró japán filmrendező Tokiói történet című művét, ötödik helyre pedig a hongkongi Vong Kar-vaj 2000-ben készült Szerelemre hangolva című alkotását.

A kép forrása: www.tabletmag.com

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

BIFF - Beszélgetés forgatókönyvírásról és az egyéni hang megőrzéséről
Ipacs Gergely és K. Kovács Ákos: Extázis Uncut
Nemes László Árva című filmjéről
Jonas Mekas és William Basinski

Más művészeti ágakról

Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 45. számáról
gyerek

Berg Judit mesesorozatából koncertszínház és bábrevü készült
Bende Tamás Visszatérés az északi partra című verseskötetének bemutatójáról
art&design

A gyász megélésének pillanatképei


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés