Pollágh Péter a magyar irodalom egyik legeredetibb költője. Kiszámíthatatlan, komolyan játszó, rejtőzködő és rangrejtő. Visszafogott író. Jelentős, nyelvteremtő lírájáért 35 évesen József Attila-díjjal tüntették ki. A Pollágh-féle versbirodalom valódi Wunderkammer, ahol új erőre kapnak a szavak, és vadul élni akarnak. Radikális (szöveg)minőség, történelmi, pszichológiai és irodalmi műveltség jellemzi.

Ez mind megmutatkozik a szerző, József Attilának ajánlott, 5. kötetében. A Régi voltam érett beszéd, magaslati, szép. És persze szomorú is, hiszen a „tragikus hangoltság: a tisztánlátás maga”, ahogy a fontos költőtárs, Térey János is vallotta. De kitapintható a versekben az Ottlik-féle morál, Mándy játékossága és Pilinszky extázisa is: megannyi felszabadító, felszabdaló hagyomány. Vizionárius, komplex költészet ez, az intellektus és szenzualitás egyszerre uralja a szövegeket. Szóródnak a jelek: a dekonstrukció és analízis itt megélt világlátási és szövegépítési mód.

„Régi voltam” – állítja a könyv címe. A megújulást hirdeti, a régiséget kutatja. Kibontakozik ideológiák és akcentusok kavalkádja, a vesztesek igazsága. Maximalista önvizsgálat és történelmi tablók sorjáznak: a felvidéki arisztokrácia, a kitelepítések, a rákosista terror, majd a Kádár-kor mindent felőrlő alkupolitikája. Generációs áttekintés és jótétemény. Jellegzetes ennek a költészetnek az auditív természete: dallamok, ritmusok, összecsengések, rezgések viszik előre az olvasót. Hangzó mű. Megzenésítésért kiált.

A lüktető, lassú vihar kötete ez. Lázadó lobbanás. Ellenáll minden kényelmesnek. Az író a Visszavont szobából integet felénk. Borotváját elefántcsonttoronyból faragták.

„Weöres Sándor jut eszembe Pollágh különös, gyermeki, csodálkozó természete miatt. Más, mint nemzedéke tagjai. Álomszerű és fesztelen, érződik versein, hogy teljes szabadságban írja őket. Bizonyítottan nagyszerű költő.” (Ágh István)

„Ha meglátom nevét egy vers fölött, azonnal villám üt belém, majdnem félek: most mi lesz? Milyen csillag hullik rám, leszakad alattam a föld? Netán nyakamra tekeredik a verse, mint egy kígyó? Ha egyetlen költőt küldhetnék a Költészet Nagy Világszínpadára, Pollágh Péter lenne az.” (Tóth Erzsébet)

„A Régi voltam az én 22. századom. Posztmortem olvasom, belehalok minden szóba, beletemetkezek minden „mondatalatti” mondatba. Csillagrepedésein át látom régmúlt idők vonulását, hallom Ezékiel, az Énekek éneke hangját, közelmúltak “kimondhatatlan tetteit”, „donfehér hajak” visszfényét, ötvenes, hatvanas, hetvenes évek visszavont szavait, nyolcvanas évek családtöréseit, előidejű jövők érkezését a műfajteremtő Kornéliákban, végidők dióverését „a ravasz billentyűs” kódájában.” (Orbán Jolán)

„Pollágh Péter egyike a még ma is alkotó Nagy Nyelvgyurmázóknak. Az utolsó igekötőig kidolgozott, bravúrosan játékos, csak rá jellemző nyelvvel operál. Egykor Tandori, ma Parti Nagy formázza így kedvére a nyelvhúst, hogy bekavarjon, mint egy mokkáskanál, duci kis motolla. Mondjuk úgy, Pollágh versei újra meg újra elhúzzák a nótánkat. Medvés hegedűn a mézesmadzagot.” (Závada Péter)

„A Régi voltam az utóbbi évek legfontosabb kötete: vidám, katartikus, gyógyító. Pollágh a fantázia és a morál közepe.” (Sopotnik Zoltán)

„Hermész erdejében fejjel lefelé nőnek a fák: gyökerestül kapaszkodnak az égig érő, „mondatalatti” képekbe, és a rügyező szavak leterítik a vadászt, akiben a fogalmak kilombosodnak, mint Nagy László füstfátyolos hangjában Tandori diónyi verébkoponyái.” (Tolvaj Zoltán)

Pollágh Péter: Régi voltam, Vár Ucca Műhely – Prae Kiadó, Veszprém, 2022