bezár
 

irodalom

2023. 01. 14.
Szombattól látható a PIM új Petőfi-kiállítása
"Költő lenni vagy nem lenni" címmel szombattól látható a Petőfi Irodalmi Múzeum új kiállítása
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Szombattól látható a PIM új Petőfi-kiállítása Az új, állandó Petőfi-kiállítás,  az életmű főbb problémaköreit megidézve mutatja be Petőfi Sándor alakját.

Az utóbbi évben egyszerre zajlott a PIM-nek otthont adó Károlyi-palota rekonstrukciója és az új Petőfi-kiállítás építése. A felújításra mintegy 2 milliárd forintot (ebből 1,8 milliárd állami forrás), a tárlatra pedig 150 milliót fordított a múzeum - mondta el a kiállítás pénteki sajtóbemutatóján Demeter Szilárd, a PIM főigazgatója.

prae.hu

Kalla Zsuzsa főmuzeológus kiemelte, hogy kurátortársaival, Vaderna Gábor irodalomtörténésszel és Prágai Adrienn művészettörténésszel nem Petőfi kultuszának rombolására, hanem annak újjáépítésére vállalkoztak. A tárlat ezért éppúgy bemutatja a Petőfi-kutatás legfrissebb eredményeit, mint a költő korának képzőművészetét is. Most először szerepelnek állandó kiállításban eredeti Petőfi-kéziratok, ezeket sérülékenységük miatt három havonta cserélik majd - közölte Kalla Zsuzsa.
  

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Az Életünk folyóirat tavaszi lapszámbemutatójáról
A Krasznahorkai – Út a Nobel-díjig című kiadvány bemutatójáról
irodalom

Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 22. számáról
Belív podcast Kollár Árpáddal Nád című verseskötetéről

Más művészeti ágakról

Interjú Czeizel Gábor rendezővel


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés