bezár
 

zene

2023. 01. 22.
Ketten kapták meg idén a Kölcsey-emlékplakettet
Berkesi Sándor és Varnus Xavér kapta az emlékplakettet
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Berkesi Sándor Kossuth-díjas karnagynak és Varnus Xavér orgonaművésznek ítélte oda a Kölcsey Társaság kuratóriuma a Kölcsey-emlékplakettet, a rangos irodalmi-művészeti elismerést a magyar kultúra napja alkalmából tartott szatmárcsekei ünnepségen adták át vasárnap.

A szatmárcsekei református templomban rendezett, ökumenikus istentisztelettel egybekötött eseményen kiosztották a Kölcsey-emlékérmet is: a kitüntetéssel a társaság három korábbi tisztségviselőjét, Jánosi Zoltán irodalomtörténészt, a szervezet korábbi elnökét, Szabó István ügyvezető elnököt és Kasztovszki László titkárt jutalmazták.

A díjakat S. Varga Pál, a Kölcsey Társaság jelenlegi elnöke adta át. A külföldi koncertturnén tartózkodó Varnus Xavérnak távollétében adták át jelképesen a díjat.
   
A templomi ünnepséget követően a református temetőben Kölcsey Ferenc felújított síremlékénél tartottak koszorúzást és emlékeztek meg az idén kétszáz éves Himnusz szerzőjéről.
    
Az 1995-ben alapított Kölcsey-emlékplakettel a magyar művésztársadalom azon képviselőit tüntetik ki, akik alkotásaikkal és életművükkel hozzájárultak a magyar és az egyetemes kultúra gazdagításához. Az elismerést 2020-ban Bereményi Géza, Kossuth- és József Attila-díjas író, Balázs Béla-díjas filmrendező kapta meg, a díjazottak között volt mások mellett Zsigmond Dezső filmrendező, Melocco Miklós szobrászművész, Törőcsik Mari színésznő, Sebestyén Márta népdalénekes, Szabó István filmrendező, Makovecz Imre építész és Csoóri Sándor költő-esszéíró is.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Folytatódik a szakmai egyeztetés
Gondolatok Fazekas Gergely Négynegyed című kötetéről
MÜPA, Budapesti Wagner-napok, Ring 2.: A walkür. 2026.06.19.

Más művészeti ágakról

A tehetséggondozás útjai az építészetképzésben II. – Tudósítás két tételben
A tehetséggondozás útjai az építészetképzésben I. – Tudósítás két tételben
Titeket ki akar lóvá tenni?
A 2026-os Őszi Margó Irodalmi Fesztivál zárónapjáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés