bezár
 

film

2023. 03. 05.
Vasárnap még lehet mozizni: idén a főváros a Budapesti Építészeti Filmnapok központi témája
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A Kortárs Építészeti Központ szervezésében megvalósuló Budapesti Építészeti Filmnapokra idén március 2. és 5. között kerül sor a Toldi Moziban, már 15. alkalommal. A fesztivál Budapest 150. születésnapját ünnepelve ezúttal a főváros szempontjából releváns kérdésekkel foglalkozó több mint egy tucat filmmel és számos kísérő programmal jelentkezik.

A műsorkínálatban egyaránt helyet kapnak emlékezetes filmek a programsorozat elmúlt másfél évtizedéből, Budapestről szóló rövidfilmek, vagy olyan, más városokban vagy tájakon forgatott filmek, amelyek rímelnek a főváros legfontosabb kihívásaira. A vetítéseket különböző előadások és kerekasztal-beszélgetések kísérik.

prae.hu

A Kortárs Építészeti Központ szervezésében megvalósuló fesztivál küldetése, hogy évről évre körképet adjon a világot, a régiót és Magyarországot aktuálisan foglalkoztató építészeti kérdésekről, valamint találkozási pontként szolgáljon építészek, filmkedvelők és érdeklődők számára egyaránt. Az építészetet és városfejlesztést közös ügynek tekinti, ezért célkitűzése, hogy párbeszédet kezdeményezzen az épített és nem épített környezetről, továbbá gondosan válogatott programjával gondolkodásra és cselekvésre ösztönözze közönségét.

Részletes program és jegyek a Toldi Artmozi oldalán.

Forrás: Budapest Építészeti Filmnapok

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

Lynne Ramsay: Dögölj meg, szerelmem
Park Chan-wook: Nincs más választás
Az Amerika alulnézetből és a Szilánkok a 22. Verzió Filmfesztiválon
film

Véget ért a 2. Budapest International Film Fesztivál

Más művészeti ágakról

Brnói napló, befejező rész
színház

Juhász Ferenc-est a Müpában
art&design

Ajánló a Finom illesztésekhez


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés