bezár
 

art&design

2023. 03. 06.
Elhunyt Sárközy Pál festőművész, a volt francia köztársasági elnök apja
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Elhunyt Sárközy Pál festőművész, a volt francia köztársasági elnök apja Kilencvennégy éves korában elhunyt Sárközy Pál festőművész, a volt francia köztársasági elnök, Nicolas Sarkozy (2007-2012) apja - tudatta vasárnap az Instagramon a volt államfő felesége, Carla Bruni-Sarkozy.

"RIP Pal Sarkozy de Nagy Bocsa, 1928. május 5. - 2023. március 4. Nyugodj békében!" - írta a volt francia First Lady.

A kisnemesi családból származó nagybócsai Sárközy Pál 1928. május 5-én Szolnokon született, gyerekkorában szüleivel Budapestre költözött, majd a második világháború alatt a család továbbköltözött Ausztriába. Sárközy Pál innen Németországba emigrált, ahol Baden-Badenben öt évre belépett a Francia Idegenlégióba, majd Párizsban telepedett le, ahol az egyik anyai nagynénje élt.

Saját elmondása szerint Sárközy Pál kezdetben nyomorgott, az utcán aludt, mielőtt elhelyezkedett a reklámszakmában. A francia fővárosban ismerte meg első feleségét, Andrée Mallaht, akinek édesapja kikeresztelkedett szefárd zsidó, görög bevándorló volt. A házaspárnak három fia született: Guillaume (1951), Nicolas (1955) és Francois (1957). A középső fiút 2007-ben az V. francia köztársaság hatodik elnökévé választották. 

Sárközy Pál később még háromszor nősült, és az Egyesült Államokban további két gyermeke született: Caroline és Pierre-Olivier.

Sárközy Pál az 1970-es években kapta meg a francia állampolgárságot, ekkoriban egy reklámstúdiót vezetett és grafikusként dolgozott. Nyugdíjas éveiben kezdett el együtt alkotni Werner Hornunggal, akivel közösen készítettek digitális képfantáziákat: Sárközy Pál hagyományos rajzait Werner Hornung fotó- és komputermanipulációval egészítette ki. A látomásszerű részletekből összeálló színes munkák legfőbb témája a női szépség, a szerelem, a féltékenység, és az emigráns létből fakadóan a gyökerektől való elszakadás, mindez szellemesen, gyakran humorral fűszerezve. Első franciaországi tárlatán 2010-ben első két párizsi, 1949-ben készült akvarelljét is bemutatták.

Nicolas Sarkozy anyja, Andrée Mallah 2017-ben hunyt el.

Fotó: index.hu

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Závorszky-Simon Márton képei a Vízivárosi Galériában
Az antropomorf jelleg mint animációs karaktertipológiai megközelítés
„Határtalan Design”/ Design Without Borders a FUGÁban

Más művészeti ágakról

Komáromy Bese Soha jobban című darabjáról
Platon Karataev: Napkötöző – négy szám
Élménybeszámoló a Decolonize Your Mind Society koncertjéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés