bezár
 

zene

2023. 03. 10.
Elkészült a Cziffra György életét bemutató dokumentumfilm
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Elkészült a Cziffra György életét bemutató dokumentumfilm Március 13-án debütál a Cziffra György életét bemutató, Tele van a két kezem boldogsággal című dokumentumfilm a Cziffra Fesztiválon.

A szervezők MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az eddigi legátfogóbb, tudományos kutatásokon alapuló alkotás Petrovics Eszter rendezésében és forgatókönyve alapján, a Nemzeti Filmintézet támogatásával jött létre Cziffra születésének 100. évfordulója alkalmából.

A film premierje március 13-án a Cziffra Fesztiválon lesz az Uránia Nemzeti Filmszínházban, március 31-én pedig Zalaegerszegen vetítik - írják a szervezők.

A közlemény szerint a film Balázs János zongoraművész kalauzolásával mutatja be a világhírű pianista művészi pályáját, kalandos életútját. A dokumentumfilmben a hazai és a nemzetközi zenei élet kiválóságai is megszólalnak: Balogh Kálmán, Cyprien Katsaris, Michel Sogny, Pápai Erika, Vásáry Tamás, valamint a közelmúltban elhunyt Szakcsi Lakatos Béla.

"A virtuozitás, a spontaneitás, a nyitottság, a szabadság Cziffra előadói egyéniségét éppúgy jellemezte, mint életét és az emberekhez való viszonyát. Nagyon fontos volt számára Magyarország, itt vált művésszé, de a világsikert Párizs hozta meg számára." - idézik a közleményben Petrovics Eszter rendező, forgatókönyvírót.

A film gyártója a Szupermodern Filmstúdió, rendezője és forgatókönyvírója Petrovics Eszter, producere Lajos Tamás, narrátora, szakértője és zeneszerzője Balázs János.

Fotó: Wikimedia Commons

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

„Határtalan Design”/ Design Without Borders a FUGÁban
A Bélaműhely koncertje a pécsi Szabadkikötőben
Strauss Elektrája a Berlini Állami Operaházban

Más művészeti ágakról

irodalom

Závada Péter: A muréna mozgása, Jelenkor, Budapest, 2023.
Bűn és bűnhődés az Örkény Színházban
Wagner kincse 2. – 1. alkalom, Márton László előadása A Nibelung-énekről
Szálinger Balázs volt a Költőim sorozat vendége


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés