bezár
 

film

2023. 04. 08.
A Diszfória már nézhető az HBO-n
Tartalom értékelése (1 vélemény alapján):
Elérhető a Diszfória című, új magyar film az HBO Maxon és az HBO-n. Nagy Borús Levente új rendezése Kövesi Zsombor, Kiss Mari, Dióssi Gábor, Szabó Simon és Udvaros Dorottya főszereplésével Magyarország mellett a teljes kelet-közép-európai régióban megtekinthető. A Diszfória emellett április 21-én 20:15 órás kezdettel nagyvásznon is látható lesz az Art+ Cinemában egy közönségtalálkozó keretében, amelyen részt vesz a rendező.

Az apja oldalán szervezett bűnözésben tevékenykedő Bence egy hétvégére felutazik nagyszüleihez Pestre. Látogatásának oka, hogy végső búcsút vegyen demenciával küzdő nagyapjától, és amennyire lehet, segítsen nagyanyjának, Magdának az öreg gondozásában. Az ott töltött idő alatt a fiúnak fájdalmas igazságokkal kell szembenéznie családja múltjával kapcsolatban, és az is hamar nyilvánvalóvá válik, hogy a hétköznapjait övező vér és erőszak még ide is követik őt.

prae.hu

Nagy Borús Levente a Tantrum című első filmje után ismét neves színészekkel készített filmet. „Az egysnittes és meglehetősen szövegközpontú Tantrum után teljesen más jellegű kihívás elé állított a hagyományosabb formanyelvvel operáló Diszfória, amelynek forgatása során hatalmas élmény volt egy ennyire impozáns színészgárdával elmerülni azokban a kényes és megosztó témákban, amiket a film boncolgat” – fogalmazott a filmpremier kapcsán a forgatókönyvíró-rendező.

A Diszfória operatőre Papp Kornél, vágója Hegedüs Gyula. A film a Vertigo Média gyártásában készült, producerei Kárpáti György és Berta Balázs.

Forrás: Vertigo Média

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

Megnéztük a 15. Frankofón Filmnapok legjobb filmjeit
Mike Cheslik: Hundreds of Beavers
Nehéz istennek lenni: Arkagyij és Borisz Sztrugackij regényétől Aleksei German filmadaptációjáig

Más művészeti ágakról

A Folkment Minifesztiválról
A Füsziről és a Roma Hősök Fesztiválról Balogh Rodrigóval beszélgettünk
art&design

Gwizdala Dáriusz: Epres Smoothie
Bemutatták Ungár Péter Ismétlődő eltévedés című kötetét, Prae Kiadó, 2025


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés