bezár
 

zene

2023. 06. 01.
Budapesten gyűlnek össze júniusban Európa zenei szakemberei
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Három eseményre csaknem 200 zenei szakember érkezik Budapestre júniusban: a Bach 2 Future klasszikus zenei konferenciának a Müpa, a Jeunesses Musicales International (JMI) workshopjának a Zeneakadémia, az Európai Zenei Tanács (EMC) szakmai fórumának pedig a Magyar Zene Háza ad otthont.

A Bach 2 Future klasszikus zenei konferenciát június 6-7-én, az enCORE Accelerando fiatal klasszikus zenei menedzsereknek szóló workshopot a JMI szervezésében június 4-5-én, az idén 50 éves EMC szakmai fórumát pedig június 8. és 10. között rendezik meg.

Az eseményekről szóló keddi közlemény szerint a rendezvényekhez kapcsolódva három jelentős szervezet, az EMC, a Nemzetközi Zenei Tanács (IMC) és a JMI is Budapesten tartja elnökségi ülését a Magyar Zene Házában és a Magyar Állami Operaházban.

Mint írják, a Bach 2 Future konferencia 2019 óta minden évben izgalmas témákkal csábítja Budapestre a klasszikus zene jövőjét kutató szakembereket. A rendezvény az idén három nemzetközi szervezettel - ICMA, IMZ, Kreatív Európa - együttműködésben az online közvetítések lehetőségeit, a nyomtatott és online magazinokat, klasszikus zenei rádiókat érintő átalakulásokat és az európai zenei hálózatokat állítja középpontba. 

Az enCORE Accelerando fiatal klasszikus zenei menedzsereknek szóló workshop szervezője a világ legnagyobb ifjúsági zenei szervezete, a 60 országban aktív JMI. A rendezvény Berlin és Varsó után Budapesten talált otthonra, a tíz országból érkező fiatalok két napon át öt szakember segítségével készülnek fel azokra a prezentációkra, amelyeket a Bach 2 Future konferencia közönsége előtt tartanak meg.

A közleményben kiemelik, hogy az European Forum on Music (EFM) a zenei szakma legfontosabb európai rendezvénye: az Európai Zenei Tanács ernyőszervezetként nemcsak a tagországok zenei tanácsait tömöríti, de az egyes részterületeket - köztük fesztiválokat, zenekarokat, rádiókat, zeneiskolákat - képviselő nemzetközi szervezeteket is.

Mint hangsúlyozzák, a rendezvényt az EMC 50 éves jubileuma mellett különlegessé teszi az is, hogy a 2019-es párizsi fórum óta először tartják élőben a találkozót. A Sustain Music alcímet viselő konferenciát követően tartják meg az EMC tisztújító közgyűlését.

A közleményben idézik Victoria Liedbergiust, az EMC elnökét, aki elmondta: az idén ötven éve, hogy az EMC megalakult és húsz éve, hogy önálló szervezetként működik bonni székhellyel. "Nagy öröm számunkra, hogy ebben a gyönyörű városban ünnepelhetjük ezt a jubileumot, és fontos alkalom, hogy a pandémia óta első ízben személyesen egyeztethessünk a legszélesebb körben a zenei szektor újjáépítéséről" - hangsúlyozta.

A közleményben Zsoldos Dávid, a Magyar Zenei Tanács elnöke kiemelte: "nehéz túlbecsülni annak a jelentőségét, hogy Budapest ad otthont a zenei szektor legfontosabb európai rendezvényének - ráadásul az első élő találkozónak a pandémia óta és éppen az EMC kettős jubileumának évében".

"Nagy öröm, hogy az egymáshoz kapcsolódó rendezvényeknek és számos nemzetközi partnerünknek köszönhetően olyan széles szakmai kört szólíthatunk meg, amely európai összevetésben is kivételesnek számít" - nyilatkozta a szervezők nevében Zsoldos Dávid, aki 2018 óta az EMC elnökségének is tagja.

A konferencia záróeseménye a World Youth Choir (Ifjúsági Világkórus) koncertje június 10-én este a Zeneakadémián. A kórus látogatása az Európai Kórusszövetség (ECA), a JM Hungary és a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Program együttműködésében valósul meg. A World Youth Choir másnap Veszprémben is koncertet ad.

Kép forrása: Papageno

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Platon Karataev: Napkötöző – négy szám
A Pécsi Jazz Napok négy koncertjéről
Strauss Elektrája a Berlini Állami Operaházban
Schubert NOW bejátszókoncert a BMC-ben

Más művészeti ágakról

Komáromy Bese Soha jobban című darabjáról
gyerek

Kabóca Bábszínház: Dödölle
Az Amikor Galéria debütálása a művészeti galériák soraiban
Paweł Pawlak: Ancsa, avagy vázlatok tüsszögő svájcisapkával, Pagony, 2024


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés