bezár
 

art&design

2023. 06. 04.
Németh Domonkos Tamás kiállítás a Foton Galériában
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Németh Domonkos Tamás ösvénytan című első önálló kiállítása és diplomamunkája a művészt már évek óta foglalkoztató ember-természet viszonyt járja körül, a természetjárás gesztusainak feltárásán keresztül.

Németh Domonkos Tamás tanulmányait az ELTE, illetve a Pécsi Tudományegyetem bölcsészettudományi karán kezdte meg, majd 2022-ben a Kaposvári Egyetem Rippl-Rónai Művészeti Intézetében szerezte meg fotográfia mesterdiplomáját. 2018-tól a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiójának tagja.

prae.hu

A kiállítás a művész kísérleti projektjeit rendszerezi, amelyekben a természet, mint az ember önkényes szempontrendszerei mentén értelmezett szimbólum sejlik fel. Ezzel számos kérdést felvetve a fotográfia, az emberi észlelés és technológia szerepéről a környezetünk megismerésében, vagy akár a természet romantizáló szemléletének helytállóságáról. Az installációban megjelenő diverz képalkotási technikák a nézőt egyszerre helyezik bele a túrázót megfigyelő és a turistát megelevenítő szerepbe, melyben a fénykép, mint a minket körülvevő környezetünk megismerésének eszköze késztet a természettel való kapcsolatunk mélyebb átértékelésére.

A kiállítás megtekinthető május 31. és június.10 között, szerdától szombatig.

Kurátor: Varga Domonkos

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

Setényi Anna Eszter: Kitchen Debate – PUCCS Contemporary Art, 1084 Budapest, Víg u. 22.
art&design

Horváth Anita: Igyekszik az ember lánya
art&design

Hermann Zoltán: "Odaát" című kiállítása nyomán (Semmelweis Szalon, Budapest, 2025. 10. 15. – 11. 13.)

Más művészeti ágakról

Julien Elie: Shifting Baselines a 18. Budapesti Építészeti Filmnapokon
A természet (meg)érintése – Az álmok vágányán és A farkas bőre című filmek apropóján


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés