bezár
 

art&design

2023. 06. 24.
Fabricius Anna nyerte az idei Kassák kortárs művészeti díjat
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Fabricius Anna nyerte az idei Kassák kortárs művészeti díjat Fabricius Anna kiállításterve nyerte el az idén második alkalommal meghirdetett Kassák kortárs művészeti díjat; a pályaművet a budapesti Kassák Múzeum mutatja be önálló kiállítás formájában 2024-ben.

A Kassák kortárs művészeti díjra a 20. századi avantgárd művészet jelenségeit vizsgáló vagy korszerűen újraértelmező tervekkel lehetett pályázni. A díj összege bruttó 1,5 millió forint, amelyet új mű létrehozására fordíthat a nyertes művész - közölte az MTI-vel pénteken a Kassák Múzeum.

prae.hu

Fabricius Anna kiállítástervét öt döntőbe jutott pályamű közül választotta ki a szakmai zsűri. A díjnyertes kiállítástervben, amelynek címe Home is Where Work is (Az otthon ott van, ahol munka van), a művész - korábbi alkotásaihoz hasonlóan - a munka témakörével foglalkozik. Ahogy pályázatában írja, "egyre többek számára a munka egyszerre szigorú kényszer és a magasabb szintű egyéni vagy családi boldogság akadálya. A munka már nem összekapcsol és közösséget formál, hanem izolál és magányossá tesz" - idézi a művészt a közlemény.

Fabricius Anna

Fabricius Anna installációjában a fő hangsúly nem a munka fogalmán vagy a munkával kapcsolatos dilemmákon van, hanem egy messzeható következményen, a transznacionális család összetett jelenségegyüttesén.

Fotóin és videómunkáiban olyan emberek élethelyzeteit mutatja be, akik családjuktól távol kényszerülnek élni és dolgozni azért, hogy az otthon maradottak jelenét és jövőjét biztosíthassák.

A múzeum által közölt életrajz szerint az 1980-ban született fotó- és videóművész Budapesten él és dolgozik. Doktori fokozatát 2015-ben szerezte meg a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen (MOME).

Munkái számos magyarországi és külföldi kiállításon szerepeltek, többek között a budapesti Ludwig Múzeumban, a Magyar Nemzeti Galériában, a PHotoEspanán, a Parisphotón, a Lodz Photofestivalon vagy a rijekai Modern és Kortárs Művészeti Múzeumban.

Fabricius Anna a kortárs magyar fotóművészet egyik legtöbbet utazó, rezidens programokon rendszeresen részt vevő alkotója. 2009 óta a MOME óraadó tanára.

A Kassák kortárs művészeti díjat Argay István orvos és műgyűjtő mint alapító és a Petőfi Irodalmi Múzeum - Kassák Múzeum mint intézményi együttműködő hozták létre 2022-ben kortárs képzőművészeti alkotások létrehozásának ösztönzésére. A kezdeményezéshez kiemelt patronálóként 2023-ban a Rechnitzer-gyűjtemény is csatlakozott. A projekt koordinátora az Interart Alapítvány.

Fotó: Birtalan Zsolt / PIM

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

art&design

Mihai Barabancea: Cyborg Dolphin Tears kiállítás és könyvbemutató
Megnyitószöveg blanche the vidiot és Palik Eszter "Norma" című kiállításához
art&design

az avantgárd lövészárkában
art&design

Borsos Lőrinc Neo Inertia című kiállítása

Más művészeti ágakról

Bemutatták Ungár Péter Ismétlődő eltévedés című kötetét, Prae Kiadó, 2025
Jegyzetek Schillinger Gyöngyvér Rohadjon meg az összes című regényéről
irodalom

Sajtótájékoztató az Esterházy alkotóház alakulásáról
Bogdán Viki mesekönyve diszlexiás gyerekeknek


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés