bezár
 

film

2023. 10. 05.
Két magyar filmet is díjaztak a 6. Blue Danube Filmfesztiválon
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Beleznai Márk Kakukkfióka, valamint Gyimesi Anna Affrikáta című alkotása is kiemelkedőnek bizonyult az idei filmfesztiválon.

Ahogy arról korábban már hírt adtunk, idén új kategóriával bővült a Blue Danube Filmfesztivál. A Duna Sellő szekcióban a Duna-régióban élő női alkotók filmjei versenyeztek egymással. A zsűri idén Gyimesi Anna Szarajevóban is bemutatott Affrikáta című filmjét találta a legjobbnak, aki egyedülállóan fonta össze az anyaság, a női lét, a tinédzserkori szorongás és a fogyatékkal élők együttélésének kérdéseit.

prae.hu

A fesztivál narratív rövidfilmek kategóriájának versenye is magyar győzelemmel zárult: Beleznai Márk alkotásának, a Kakukkfiókának ítélték a legjobb film díját, amely egy fiatal felnőtt és egy serdülő féltestvér találkozásának történetét meséli el. A film a zsűri szerint igazán mély, összetett történet, amely a szabadság érzésében és az egymásra találás átélésében csúcsosodik ki.

A nemzetközi (Noemie Nakai japán-francia színésznő és filmrendezőnő, Camila Kater brazil animációs filmrendezőnő, Richard Tuohy ausztrál filmrendező, fesztiválszervező és Dr. Gelencsér Gábor, az ELTE habilitált egyetemi docense, Balázs Béla-díjas filmesztéta) és az egyetemi (filmes szakokra járó egyetemisták, név szerint Sorosi Eszter, Szokol judit, Tóth Lili, Fekete Róbert, Gál András és Horváth Mihály) zsűri idén is nehéz feladattal birkózott meg, a további kategóriák díjazása a következőképpen alakult.

A nemzetközi zsűri megítélése szerint animációs kategóriában a francia Carla Melo Gampert La Perra című filmje volt a legjobb, míg a dokumentumfilmesek között a svájci Marie Chemin kapta a fődíjat The Ghost from Mariupol című lírai-meditatív filmjével. A finn Saara Ekström Amnion című filmje a kísérleti filmek között nyert díjat, míg az 5 percnél rövidebb filmeknek fenntartott Super Short kategória fődíjasa egy albán film, a Two Suns in the Sunset lett Gentian Gjikopullitól.

Az egyetemi zsűri díjazottjai a Duna Sellő kategóriában a szlovák Alica Bednárikovától a Liquid Bread, a Short kategóriában a lengyel Jan Bujnowskitól a The Devil, illetve a Super Short kategóriában az amerikai Brian Ratigentől az A Body Apperaed at the Lake Today lettek. További díjban az osztrák Total Refusal animációja, a Hardly Working, a holland Douwe Dijkstra dokumentumfilmje, a Neighbour Abdi és az amerikai Brice Bowman kísérleti filmje, a Museum Closed részesült.

További információk a díjazottakról ide kattintva olvashatók, a hivatalos Facebook oldal pedig ide kattintva érhető el.

 

Borítókép: Gyimesi Anna: Affrikáta, © Blue Danube Filmfesztivál hivatlos Facebook oldala
Forrás: Blue Danube Nemzetközi Filmfesztivál

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

Velencében láttuk Pablo Larraín és Pedro Almodóvar új filmjét
Sírtunk Cannes-ban az Un Certain Regard izlandi nyitófilmjén
Luke Korem és Simon Verhoeven Milli Vanilli – Az évszázad botránya című filmjeiről
A 14. Frankofón Filmnapokról

Más művészeti ágakról

irodalom

Prae Műfordító Tábor, tábori napló, 2. nap
art&design

Az anyag mélyén című csoportos kiállításról
gyerek

Rókus és Rézi művészeti pályázat és játszóház


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés