bezár
 

irodalom

2023. 10. 31.
A MáraiKult progamkínálata
2023. november
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Sokszínű programmal várja az érdeklődőket az I. kerületi Márai Sándor Művelődési Ház és társintézményei. A következő hónap folyamán koncertek, irodalmi estek, filmvetítés, workshopok és további előadások kerülnek megrendezésre.

Rögtön egy koncerttel nyitja meg novemberi programját a MáraiKult; másodikán Válótársas Impro címmel Pokorny Lia és Ötvös András színművészek improvizált és irányított jeleneteken keresztül mutatnak példákat arra, hogy egy párkapcsolatban bármi megtörténhet. Ugyanezen a napon a Víziváros Klubban Rocktörténeti Szalon B. Tóth Lászlóval, melynek vendége Csepregi Éva. 

A koncertek és zenés események tárházát gazdagítja még a Jazzmester koncertsorozat novemberi alkalma, ahol Dresch Mihály Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas jazz szaxofonos vendégei Horváth Áron (cimbalom) Csízi László (dob) és Gyányi Marcell (nagybőgő) lesznek. Fellép még a Márai KÖR Akusztik keretén belül a Dalinda acapella trió, valamint a Szeretet Klub keretén belül Orbán Bori sanzonénekesnő Karády Katalin és Édith Piaf bőrébe bújva fog koncertet adni. A hónap előrehaladtával a Quartetto Speranza Ez most komoly?! vonósnégyes koncertsorozatának első alkalmán vehetnek részt a látogatók. 

Kozma-Vízkeleti Dániel család-pszicho-terapeutával Erhardt Ágoston televíziós műsorvezető beszélget Mindennapi kihívásaink csapdájában: Az önbecsülés hiányától az érett, kiegyensúlyozott önbizalomig címen; Mészáros Tibor irodalomtörténész és Hirtling István Jászai Mari-díjas színész estje Márai Sándornaknak az ünnepekkel való kacsolatáról fog szólni, Nő, művészet, lélek címen pedig művészetterápiás foglalkozássorozat kerül megrendezésre. 

A Jókai Anna Szalonban többek között folytatódik a Lenni vagy nem lenni?! színházi sorozat Karafiáth Orsolyával és Mucsi Zoltánnal; Ketten a versben: Istengyermekség: Jókai Anna emlékezete címen Zenés Pódium-előadás keretében a fellépők párbeszéd formájában idézik meg Jókai Anna életművét, november 27.-én pedig az Esti iskola – történelem másképp előadás témája Buda és sör kapcsolata lesz. 

Eckhardt Gábor Liszt-díjas zongoraművész a Szalonra fel! alkalmával Berlioz, Chopin és Liszt személyén és zenéjén keresztül idézi fel a XIX. század lenyűgöző művészvilágát és Geroge Sand párizsi otthonát, harmincadikán pedig PetersPlanet Könyvklub: észak-koreai utazás Perger Istvánnal.

Megrednezésre kerül továbbá Fazekas Veronika és Biszak Áron dalestje, a Bring me little water, november 21.-én pedig egy fiatalos versbarát közösségé a terep, ahova mindenki hozhat és ahol mindenki mondhat egy verset. Lesz még Márton-napi újbor kóstoló és irodalmi kvaterka, az az Irka Kör novemberi előadásán a közönség Budapestről hallhat
verses összeállítást.

A Virág Benedek Ház programajánlójában szerepel Kaiser Ottó tárlatvezetése a Fényben, árnyékban című kiállításon, mely a művész saját fotográfiáiból és öt évtized portréiból került összeállításra, a Kortárs mesék zenés irodalmi estjén pedig tíz kortárs író tollából származó novella kerül felolvasásra gitárzene és egy pohár bor, valamint a szerzők (Vasvári Csaba és Moldvai-Kiss Andrea, valamint Svajcsik Kristóf) kíséretében.

Itt mutatják be november 23.-án Végh Attila Mihály Bombatölcsér című  történelmi alapokon nyug-vó, érzelmeket megindító regényét, melynek a több szálon futó cselekménye a magyarországi bombázások idején, 1943. áprilisa és 1945. márciusa között játszódik Budapesten, a Balatonnál és az Alföldön. A bemutatót előadás követi, ahol Kovács Éva Rebecca színművész részleteket olvas fel a műből, a második világháború idején népszerű sanzonokat Végh Janka Zsuzsanna
(Panka) és Pongrácz Benedek adják elő. 

A Várnegyed Galéria is várja a látogatókat a MáraiKult társintézményei sorában. November 17.-én nyílik Kovács Kitti festőművész kiállítása, A félelem nem mond igazat;  "A félelem nem mond igazat, egyfajta varázsigének, fohásznak tekinthető az alkotói folyamat és személyes attitűd szempontjából", olvasható a leírásban. A kiállítást megnyitja: Zuh Deodáth filozófiatörténész, az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem docense. 

A Tér-Kép Galériában novemberben megtekinthető Gaál József festőművész kiállítása. Gaál József festő, szobrász grafikus, ám képzőművészeti pályájával párhuzamosan számottevő a pedagógiai, művészeti írói tevékenysége is. A kiállítás célja, hogy felfedezze az absztrakt festészet és a szobrászat közötti kapcsolatot, valamin bemutassa a művész geometrikus formákban kifejezett színes alkotásait és kiemelje a művészi gesztus erejét.

A részletes programsorozat, valamint a letölthető programfüzet megtekinthető a MáraiKult weboldalán

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

Élő Csenge Enikő Apám országa című kötetének bemutatója
irodalom

A Gyász, hagyaték és túlélet József Attilánál alcímet viselő könyv a Kortárs Kiadó gondozásában látott napvilágot
Kritika Krusovszky Dénes Levelek nélkül című regényéről
Roy Jacobsen: A láthatatlanok című regényéről

Más művészeti ágakról

Haydn out, Muse in – múzsadilemmák
avagy A spacio-temporalitás liminalitásának reprezentációja David Greig Prudenciájának Kovács D. Dániel által teremtett színpadi víziójában...
színház

Az ÖrkényKÖZ 1,5 ezrelék bemutatójáról
Könyvbemutató másképp


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés